Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 6. szám - SZEMLE - Bödőcs Pál: Modern magyar ballada. Nagy László: Ég és föld
termése, az értelem virágzásának tavaszi forradalma, mindenképpen az emberség-többlet - az apa oldalára esik. A költői igazságszolgáltatás szerint az .apa életformája tudott legtöbb emberi értéket összefogni, bár a remény erejévél szerzett .tudása csak a végveszedelemben tisztult ki, emberi tartása is ekkor nőtt létünk értékeinek legnagyobb arányaira ; groteszk .módon; .a megismerés, a természet teljességéhez való szellemi kötődés leggazdagabb pillanatában veszítve el .a tevékeny étletkaposolaitot a győzelemre, az élet rangjának emelésére .méltatlan előtt. A két út .teljes különbözősége .akkor .mutatkozott meg, amikor már nem csupán nemzedéki probléma feszült .az apa és fiai között, hanem szinte egymás létét kizáró .társadalmi harc. A fiúk érvei az apa ellen .a régi paraszti élet egyes embertelen 'megnyilvánulásait általános negatívumokká avatják, pedig az apa jelen világképe már kizárja folytonosságukat; nem jelentenek eleven erőt. Makacs korlátoltsággal erről .nem hajlandók tudomást venni a fiúk; gondolataik mozgásának végső köre is csupán ravasz taktikázás. A költői indíték (ihlet) mintha a teljes .reménytelenségből születne. (A mű legmagasabb .költői .szintje az apai remény kiapadásánalk ábrázolása.) A társadalmi léttel determinált emberi tragikum és a költői .én összefonódása a kifejezésben válik szükségszerűen egymást vállalva teljes valósággá. A mindennapi lót szintjén csak a fiúk hivalkodó szavai és az apa fájdalmak tördelte dühös kirohanásai hangzanak el. A balladái tragikum valóságalapja éppen az, hogy az emberi életet és a világot kivallató és értő apa igazságai az idegek hálójában maradnak, hatalmas gyöngy-teheriként kövesednek a tólékre, felszínre még a .kimondott szó erejéig sem kerülnek; - csupán a költőben, aki ijesztő fölségesen viseli .száműzetését a magányba, végérvényesen megpecsételve személyes létének tragikumát. A kifejezés, .a .nyelvi megformálás legjellemzőbb vonása, a szavaknak, mint utolsó erőforrásnak hatványozott erővé ötvözése, állandó edzése az emlékezés fdketülő vizében, félelmetes acéllá kovácsolása; .akárhová szúr, vág vele, .mindent lényegének megadására kényszerít. És nem öncélú erőfitogtatás ez. A lélek természetes rugózására mozdul minden szó. A külső látványt úgy különíti el éles ellentéttel, hogy egyben belső kizárási-oksági kapcsolatot teremt döntő-alapul az apa és fiai helyzete között. röpdöstök az égen míg rajtam rohad az ing.” „De ti megdicsöültök és ezüst palástban Majd csak a fiúk életének, eszményeinek formává, élettelen tárggyá válását, és tárgyi- ságukban is pusztuló értéktelenségét: „Vas papok vagytok, rozsda a ti virágotok!” Az apa a fiaival való új közös .sorsuk reményében vállal minden testi-lelki küzdelmet, végső summázáskónt mégis szándékainak ellenében áll össze benne az igazság, de ez már csak arra elég, hogy erőt .adjon a végső leszámoláshoz. „Lerongyolódtam a földön a remény nevében, sebződtem éktelenre értetek: a megváltásért, s marad a kín, mert gyötrőnek álltatok ti is!” A végzetét felismerő és vele szembenéző ember nagysága testesül .meg e szavakban. Az oratórium-forma dramaturgiai követelményei .szerinti összecsapásában eleinte kiegyenlítettnek látszik a küzdelem, de az érzelmi, lelki erő, amely már itt is mélyebb és sokoldalúbb igazságokat biztosít az apának, az anya emlékkópének megjelenésével végérvényesen .megmutatja az .apa emelkedettségét, .a fiúk érzelmi sivárságát, emberi értékeik süllyedését. Nagy László élet- és világlátásának remekbecsiszolt tükre és foglalata ez a mű. Az utóbbi hét évben írott, ezideig még csak újságokban, folyóiratokban megjelent versei, mint valamely ikon-szárnyak motiválják .az Ég és földet, a központi képet, megalkotva a .mai magyar irodalom egyik .legnagyobb értékű művét. 5^6 BÖD.Ö.CS PÁL
