Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 6. szám - MŰVÉSZETRŐL - MŰVÉSZEKRŐL - Angyal Endre Božidar Jakac művészete
maradt rá hatástalanul az „expresszionizmus fővárosa” sem, a weimati Berlin, ahová 1921-ben és 1922-ben látogatott el. Berlinben ismerkedett meg Harald Saeverud norvég zeneszerzővel, akiiről szép portrét is festett. Saeverud később meghívta szlovén barátját Norvégiába: ekkor a finnországi lappok közé is eljutott: Kautokeino városában érdekes krétarajzot készített egy lapp férfiról. A második világháború után pedig Saeverud kereste fel Ljubljanát, és vezényelte el a jugoszláv ellenállók emlékének szentelt szimfóniáját. 1925 óta hosszabb-rövidebb megszakításokkal Ljubljanában ólt Jakac. Állandóan hajtotta őt azonban a világ megismerésének, beutazásának vágya. 1929-3 i-ben és !958-59-ben hosszabb időt töltött az Egyesült Államokban, ahol szép művészi sikerei is voltak. New York éjfélkor (1958) című paszteillje az egyik legkifejezőbb ábrázolása az amerikai nagyváros szinte már démonján félelmes atmoszférájának. A dómonikus rétegek - már-már szürrealista ízekkel - 'különben is nagyon vonzották Jafcacot: kedves motívuma a kurent, a szlovén néphit titokzatos vándor-hegedűse, őbenne is van valami „kurenti” vonás: írja róla Stole professzor. Prága és az USA mellett Jakac harmadik nagy inspirációs forrása a partizánélet volt. 1943 szeptemberében ment feleségével, Tatjana asszonnyal együtt a partizánok közé, s mint Szlovénia egyik küldötte, részt vett 1943 novemberében az AVNOJ (A felszabadított Jugoszlávia népeinek tanácsa) híres jajcei gyűlésén. Több munkája örökíti meg ezt a festői fekvésű - már Csontvárynaik is annyira kedves - bosnyák hegyi várost, s ekkor rajzolta remek, kifejező pasztelljét Tito marsallról is. Titót még kétszer (1947, 1966) portrézta, de megörökítette a felszabadító harc számos más vezetőjét és névtelen népi hősét is. Megrendítő ciklusban (A megszállók nyomai) ábrázolta a fasiszta vandalizmus nyomán hátramaradt pusztulást. A felszabadulás után a partizánokkal együtt Triesztbe ment, mivel azonban ezt a várost az angolszászok kiragadták a szlovének kezéből, Ljubljanában telepedett le. A Képzőművészeti Akadémia professzora, majd rektora lett, s csak 1961-ben vonult nyugalomba. Közben állandóan utazott, dolgozott, kiállításokon vett részt, Leningrádtól Los Angelesig, díjakat nyert, kitüntetésekben, méltatásokban volt része. Meg is érdemelte mindezt, hiszen Jakac vitathatatlanul a XX. századi szlovén művészet egyik legmarkánsabb egyénisége. Sokoldalúak műfajai: a festészeten és grafikán kívül kísérletezett a filmmel és a színpadi rendezéssel is, illusztrált költői műveket, készített exlibriszeket és bélyegeket. Filatelistáink jól ismerik Jugoszlávia Karadzic-, Nusic- vagy Mestrovic-amlékbélyegeit: mindezek Jakac művei. 1967-ber, a Nagy Október 50. évfordulóján pedig ő tervezte azt a Lenin-bélyeget, amely komoly pátoszával, ugyanakkor a külső szónokiasság teljes mellőzésével talán a legjobb képi ábrázolása a nagy orosz forradalmárnak és államférfinak. Szlovénia és Jugoszlávia nagy alkotói — zenészek, költők, építészek, festők - a témái számos Jakac-grafikának. Melléjük állíthatók a szlovén táj hol lírai, hol drámai hangulatú ábrázolásai. Szülővárosáról, Novo Mesto-ról rengeteg pasztellt, olaj képet, metszetet készített, de szívesen dolgozott az isztriai tengerparton is. Mint már mondattuk, az expresszionizmus jegyében indult, aztán eljutott a szó legjobb értelmében vett realizmusig, s hatni engedte magára a szürrealizmust is. Sokat foglalkoztatták a korhadó fák, elszáradó növények: ezek talán leginkább „szürrealista” művei. A figurális ábrázolás kereteit lényegében nem lépte át, mégis friss, modern, XX. századi alkotó tudott maradni, egyike korunk legrokonszenvesebb művészeinek. 1965 nyarán sajnos autóbaleset érte, s egészségi állapota megrendült. Ez munkájában is fékezte, azonban nem bénította meg. Talán remélhetjük, hogy egyszer megint felkeresi a nyugat-dunántúli 'tájakat, hiszen tudjuk, mennyire szeretett utazni, s mennyi rajzot és vázlatot készített útjain. Örömmel üdvözölnek őt megint Magyarországon! 552
