Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 6. szám - MŰVÉSZETRŐL - MŰVÉSZEKRŐL - Heitler László: Kisalföldi tárlat
művészetről művészekről HEHLER LÁSZLÓ Kisalföldi tárlat A név többet sejtet, minit amennyit talkar: valójában egy megyei kiállítás, a Győr-Sop- ron megyei képzőművészek (közös bemutatkozása az ezen a néven először megrendezett kiállítás. A bét vetélkedő iszomszédvár, Győr és Sopron képzőművészei kibékültek, szokásos őszi tárlatukat nem (külön-külön, hanem együtt rendezték meg 1972 szeptemberében - mindössze ennyi a hangzatos elnevezés titka. Egy .megye képzőművészeinek válogatott csoportja szerepel ezen a nem „Győr-Soproo megyei”-nek nevezett tárlaton, s ez szerencsésebb, mint több más megye „megyei”-niek nevezett, vallójában azonban budapesti és másutt élő alkotók munkáival felduzzasztott (s csak ritkán rangosabbá tett) kiállításai. A résztvevők kiválasztása ugyan adminisztratív szempontok szerint történt - csák az Alap-tagok murikéi kerültek közönség elé -, de az előző évek kiállításainak ismeretében mondhatjuk, hogy a mostani többségében a művészek javát fogta össze, ha nem jelent is feltétlenül magasabb alkotói színvonalat a szervezethez való tartozás. A másik változás is formai. A Győri Műcsarnok megszokott - szerény méretű - terme helyett a Xantus János Múzeum Képtára adott helyet impozáns helyiségeiben a rangosabbnak szánt bemutatónak. (Sopronban a Liszt Ferenc Művelődési Központ fogadta a kiállítást.) Az új hely nem csupán a Napóleon-ház harmonikus műemléki környezetét, de a bővebb szereplési lehetőséget is jelentette a művészek számára. Több művész tucatnyi alkotásával szerepelhetett, ezáltal alkotó ereje megmutatására is teret kapott. A két szervezési változás magával hozta a fontosabbat, a tartalmi változást, bár ez korántsem volt könnyen szembetűnő. A (szereplő tizenöt festő, grafikus és szobrász 123 munkája egyéni arcú, egységes kiállítást ugyan nem, csak jó (kiállítás rendezését tette lehetővé. A rendező jó érzékkel felelt meg a feladatnak, annak ugyanis, hogy a lehetőség szerint egységes arculatot próbáljon adni a tárlatnak, ugyanakkor az egyes alkotók munkáinak sajátos szellemét megőrizze és kifejezésre juttassa. Az utóbbi sikerült jobban, s ezt természetesnek tartjuk. Egyrészt mert ,az első alkalommal léptek közösen nyilvánosság elé - nem a Kisalföld, hanem - a megye művészei. Másrészt talán csak a lakóhely volt az a valóban (közös alap, ami összehozta a kiállítókat, is ami kevés volt a kiállítás összefogásához. A szellemi rész közösségét keresve a hagyományhoz való kapcsolódást említhetjük a tárlat jellemző jegyeként. 547
