Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Körvonalak - Árvay Éva: Kollégiumokat és kollégiumi életet!
fejlesztésével nem adékvát módon történt a kollégiumi férőhelyek bővítése. Párt- és kormányhatározatok mutatnak rá, de egész népünk óhaja is kifejeződik abban a kívánságban, hogy a fizikai dolgozók gyermekeinek minden segítséget meg kell adni ahhoz, hogy családi körülményeikből, illetve gyengébb általános iskolai előkészítésükből származó hiányaikat leküzdve, százalékos arányban sokkal többen jussanak el az egyetemek, főiskoláit padjaiba, s ott eredményesen meg is állják a helyüket. Ezen lényeges - nyugodtan mondhatjuk - társadalmi érdekű feladatnak a középiskolai kollégiumok az utóbbi 10-15 évben szorgos munkásai voltak. Hatósugaruk azonban az ifjúság igen kis részére terjed ki, a fentebb vázolt ok miatt. Pedig a bentlakásos intézet nemcsak szociális segítséget ad a kétkezi dolgozóknak gyermekeik ellátása terén, hanem jelentősége elsősorban abban áll, hogy a jövő társadalmának készít elő, alakít, formál - zömében munkás, paraszt származású fiatalokat -, akik szocialista társadalmunk osztályérdekeivd azonosulva lépnek az életbe, a felsőfokú tanintézetbe vagy a termelő munkába. Az egyik probléma tehát ez: kevés a kollégiumi férőhely. A másik: korszerűen nevelni csak korszerű körülmények között, megfelelő felszereléssel, továbbá megfelelő személyi feltételekkel lehet. S mi a valóság? Egypár újonnan épített és felszerelt intézetet kivéve, szükségmegoldású épületekben, rendkívüli zsúfoltsággal, sok esetben udvar, könyvtár, klub, köri helyiségek nélkül, sőt mindössze csak hálóhelyat adva végzik a kollégiumok munkájukat. Ezek a hiányosságok a munka eredményességét természetesen behatárolják. A pedagógiai gyakorlat azt mutatja, hogy a kollégium hivatásának csalk akkor tud eleget tenni, ha a nevelési folyamat minden tényezője biztosított: az épületbeli és tárgyi feltételek, a stabil nevelőtestület, az adminisztratív és fizikai dolgozók megfelelő létszáma, a nevelői munkát támogató és a pozitív tanulói közvéleményt képviselő önkormányzati szerv, a diáktanáos. A fenti tényezők közül csak eggyel szeretnék -a továbbiakban foglalkozni: a kollégiumi .nevelővel. A tapasztalat azt mutatja, stabil nevelőtestület szükséges ahhoz, hogy egy intézetben a nevelési folyamat olyan hagyomány-, viszony- és tevékenységrendszert teremtsen, amelyben pozitívan fejlődik a fiatal felvázolt eszményeink irányába. Nevelői törzsgárdát az intézetek zömében nem sikerült kialakítani. Ennek oka az alábbiakban keresendő:- Sok az egy nevelőre eső tanulói látszám.- Rendkívül fárasztó, kimerítő a 48 órás intenzív nevelői tevékenység (legtöbb esetben osztott munkaidővel!). Egyik intézetünk igazgatójának ezzel kapcsolatos véleménye: „Végül is a nevelés hatásfokának növeléséhez pihent és nem 48 órában elfáradt, kimerült s éppen ezért sok esetben ideges, türelmetlen emberekre van szükségünk. Meg kellene ezért mindenekelőtt azt állapítani, hogy egyáltalában képes-e a gyerekekkel közvetlenül foglalkozó pedagógus arra, hogy 48 órán keresztül megfelelő intenzitású és eredményes munkát végezzen. Aligha! Hiszen a 14-18 éves korú tanulók személyiségfejlesztését elősegítő módszerek és egyéni eljárások alkalmazása elmélyült és sok időt felemésztő felmérő, tervező, szervező, elemző és értékelő munkát igényel.” Egy kollégiumi nevelőtanár így nyilatkozik e kérdésről: „Az egyéni beszélgetés, a szülőkkel való tárgyalás, az iskolával, az osztályfőnökkel - mint nevelő-partnerrel - a KISZ-szervezaütel tartandó kapcsolat a naposneveioi időbeosztás tartama alatt .megnyugtatóan nem oldható meg. Higgadtan mérlegelni, pozitív módon hatni az egyénre, akkor, amikor további 100-150 tanuló napi életének irányítása is erre az időre esik, kizártnak látszik.” Vagy: „A kulturális rendezvényék, előadássorozatok, politikai, világnézeti, etikai 544
