Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Tarabó Zoltán: Requiem, élőkért
Uro.sevics Daniló 1969-ben megjelent - a hazai délszlávokról írott - igen alapos tanulmányában Orfalu neve mellé már csak 190 lakost írhatott. 1970-ben a népszámlálási biztosok az íveikre már csak 153 főt. És 53 házat. Az ötvenhárom házból mára már sok megüresedett. Csupán 125 ember - 32 család - él itt a völgy vénuszdombjai között. Az elhagyott „szereik”: romantikus hajlékok az erre vetődének. Akinék otthona volt itt, a zsúp alatt, annak naponta látnia kellett a vályogarcú halál szimptómáit. A roppanó mestergerenda alól gyorsan ellép a romantikát kereső! Magyarország legkisebb nemzetiségi községében nekem ezek a lefeküdni készülő házak mégis a hajdan bennük élők jobbsorsáról vallanak! A városokban épülőkről. A szentgotthárdi „vend utcába” költözőitekről. A téllel birkózóról, aki most ott lakik gyára szomszédjában. Azokról, akik örömmel menekülték e csodálatos tájról. Az áthatolhatatlannak tűnő erdők öleléséből. A portáig merészkedő szarvasokkal parolázókról s a maroknyi termésért vaddisznókkal kergetődzőkről. Az agyag legyőzöttjeiről, évszázados gyürfcőzések vesztes győzőiről. Csak ez a táj, ez kívánna ide számháborúzó^madarászó gyerekhadat, ide, ahol a temető. Mit beszélek! Hiszen itt vannak egész nyáron - nyarakon - át, a közeli táborban. Pestről és Sárvárról, Szombathelyről és Bátaszékről, kakukkal vitázó, egészséges kis m-agyarok! Ez az orfalusi iskola viszont nem hagy nyugodni ... „Csak!’... Voltaképpen emiatt az iskola miatt jöttem Orfaluba, senki apoteózisára, s nem is rekviemet mondani. Mondom, amit a tanáosíitkátnő, a 25 éves, okos Németh Lászlóné is mondott: „nem lehet itt kérem se portát, se telket eladni”. Hogy mi lesz akkor ezekkel? Talán a bontott fa használhatóbbját elviszik. Talán. S a többi? Az agyagos föld? Egy biztos vevő most is jelentkezett. Az állam. Az állam most is segít. Mint ahogy segítenek az ittmaradottaknak is, akik fölajánlják a földet. Persze, vagyonra valót nem fizethetnék érte. És rétté minősítik a hajdan még termő gyümölcsösöket is. Így kasebb adót kell utána fizetni. A dombok eltüntetésére változatlanul nincs vállalkozó.- Mi desz az iskolával?- Bérbe adjuk a szentgotthárdi ÁFÉSZ-nek. (Az aktust, amelynek során aláírtak és pecsételtek, október 25-re jelezte a tanácstitkár asszony.)- Mi lesz iaz iskolából?- Italbolt. Meg vegyesbolt. Azt az épületet, amelyben ez a két üzlet ma dolgozik, már nem érdemes felújítani.- S a pedagóguslakás? Azzal mi lesz?- A nagyszoíha — gondoltuk - jó lesz falugyűlések tartására. A kisebb szoba pedig orvosi rendelőnek ... No, igen. Ha italbolt, hát iáikkor italbolt. Ez racionalitás, bár szíve szerint mondaná az ember: szentségtörés. Illúziórombolás. De épp ideje, hogy leszámoljunk az illúziókkal. A dologban a figyelemre méltó az, hogy ez az iskola - egy új iskola! Az olyképpen, hogy i960 februárjában avatták, a mellé épített pedagóguslakással együtt. Közel egymillió forintba került.. . Ezzel az iskolával is segíteni akartak akkor az itt élőknek. Az orfalusi iskolát 1968-ban - tanulók híján - bezárták. Illetve nem voltak teljesen
