Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 6. szám - EMLÉKEZÜNK - Móczár Albert: Őrjárat egy vers körül

Az igék eddigi műk ideje (pl. „akarta”, „szerette "; a jelen időbe vált észrevétlenül („nézzétek”, „várja”, „bűzlik”, „robotol”), a jelzők pedig az előbbi hangulat kontrasztját sugallják: „összetört”, „félelmes”, „beteg”, „véres” -stb. Az iszonyat szétdúlta már a derűlátást. S ez a világélmény határozta meg Fábry Zoltán életművét. Miként „A műfaj neve: antifasizmus” e. vallomása hivatkozik, ez ,az, „ami a magányban született hangokat érdessé rágta, kemény pátosszá, ami Forlbáth Imrét, a költőt, arra késztette, hogy arcképem alá írja: a lágy művészkezek ököllé görcsösödttík”. A versszövet utalásokat sejtet Fábrynak lövószárofcban meggyötört tüdejére, a kolléktív magányt végleg akkoriban vállaló életformájára, sj túlfeszített munkatempójára, mellyel „fegyver s vitéz ellen” énekelt egy életen át.

A 25-31. verssor a jövendő 'dimenzióját teremti meg, a szellem vétóját dübörgi, a mégisrnio-rált tudatosítja („virrasztani hát ezért kell néki”, legyen: jó”). A stószi őrhelyről nézve kiáltóbb az ellentét az elnyomott népek összefogási próbálkozása s a sovén uszítás közt. A csehszlovák polgári demokrácia végvár lehetett volna a barna veszedelem útjában. Fábry kettőzött éberséggel áll majd strázsát, s az osztálygyűlölettől elvakult nacionalizmusok viharában is továbbra hisz az emberiségben, de már tudja, hogy az nem „szíve kemencéjében”, hanem a „történelem tűzhelyén” - az ellenállás harcában - születik újjá.

Forbáth Imre társadalmi megrendelést teljesített, 'amikor modelljével azonosulva megrajzolta, hogyan kem-ényedtek elszánt tekintetté barátja szelíd vonásai. A mű az alkotó lélékállapota, 'S Forbáth Imrének saját ars poeticája rejlik a jellemrajzban: a szocialista művésznek az embert kall formálni, a humánumba vetett hitet kell izzásban tartani. A vers témája - Fábry Zoltán, az Ady-örökség stószi kincstartója - alkalom és mérték a népfront jegyében írt mondanivaló kifejezésére, saját érzelmének tárgyiasí- tására. Forbáth expresszív költészetének egész arzenálját felvonultatja: szín hatás, ritmus, hangfestés szolgál induLatot és látomást. Az ízléshökkentő -stílusforrongás itt klasszicizálódik, s a szahad vers dinamikája már nem „szenvedő és önpusztító szegények” lázadóját köszönti - amint azt Fábry Zoltán megállapította -, hanem a győzni fogó munkásosztály harcosát.

1938-ban, az antifasiszta írók nemzetközi békekonferenciáján (Párizs), Nezvallal, Clementisszel és Poniőanmal együtt Csehszlovákia küldötte volt, de ő képviselte a magyarországi íróikat is. Optimizmus és bölcsesség csendül ki publicisztikájából: Magyarországot fasiszta „pártfogói” gyarmatosítják, s megmérgezik a lelkét, „hogy aztán eltévedjen a történelem útvesztőiben és ellenállás nélküli zsákmányukká válhasson .. . Egy kis ország és kis nép csak úgy maradhat meg a történelem viharában, ha az igazság mellé áll. . . Jelentsük ki, hogy mi, itteni magyar kultúremberök saját érdekünkben s az egész haladó -emberiség érdekében is aktív harcosai akarunk lenni ennek a köztársaságnak ... S a 1-eghőbb kívánságunk az, hogy a demokratikus Csehszlovákiával lépjen szövetségbe egy új, demokrata Magyarország, s jöjjön létre, haladó, demokratikus alapon a Duna menti államok régen -esedékes konföderációja” („Amikor legsötétebb -az éjjel” 1938).

„Mikor a néma beszélni kezd” c. verskötetét (1958) Fábry tanulmánya kísérte. A „Stószi előszó”-ban pedig Fábry úgy hivatkozik a róla harminc éve készült Forbáth- költ-eményre, mint a „humánum legszebb sugallatá”-ra, s melynek derűlátását még nem igazolta a történelem: „Tegnap a fasizmusba zuhant Európa volt a tűzfészek, mára világgá szabadult a katona embertelen hatalma és szád izmusa. Hogy lehetnék hát boldog? Amikor nem adatott meg sem nékem, sem -nekünk a történelem tűzhelyén a beteljesülés - ahogy hittük -és akartuk -, hogy formálhassuk mindenütt való érvénnyel az embert”.

Fábry Zoltán küldetése időszerű lett a vérmítosz birodalmának szétzúzása után is.

524