Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 6. szám - Siklósi János: A fohászkodó folyó (vers) - Siklósi János: Beszélgetés egy kikericcsel (vers)
SIKLÓSI JÁNOS A fohászkodó folyó A túlsó part már homállyal csókolózik A folyó mintha szégyellne kicsit a vizében bujdosó esti pirt s a kavicsok káprázó színjátékait Micsoda szfnőrjöngés A madarak tollában a kék a piros a zöld szinte eszét vesztve futkos föl-alá Még a lassan közelgő kapzsi szürkület se tudja ezt a gazdag lángolást elrabolni De néhány irigy árnyék már eltakarja a legszebb fényeket s a zsugori part még tükörképét is visszakéri a víztől A nap elbújik s a szemfüles csillagok már csak foszlányokat lelnek a piros tüzből s az erdőből előmerészkedö köszvényes öreg fák hatalmas águkat a láp fölé terjesztve térdig gázolnak a margarétás mocsárba s mialatt nefelejcset szed a láp tükrén az est fénye egy pirók begyében felpiroslik s a víz a saját lelkében nézi a felröppenő csillagok rajait Közben sűrűn pelyhezik a homály s szívébe fojtva az est gyönyörű ragyogását nagyot fohászkodik s elalszik a folyó Mikor a virágok elnyílnak mikor a rét már sárga sárga akkor jössz te kis őszi csillag nem ébredsz madarak dalára virágok szegénye árvája Szél tép a vihar félig megfojt dér fagy kis rózsaszín ruhádra Fölötted varjak lármás hollók Könnyes ködök mossák az arcod mosoly sohase ül a szádra nem ismersz méhet se pillangót Hóba fulladsz és zúzmarába Mégis örülsz és víg vagy boldog világ legárvább vadvirága 517 Beszélgetés egy kikericcsel
