Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 5. szám - TANULMÁNY - Simon István: Kisfaludy Sándor emlékezete
SIMON ISTVÁN Kisfaludy Sándor emlékezete Bármelyik égtáj felől közelítse is meg az ember országúton Sümeget, képzeletét felejthetetlen kép csigázza fel. Meredek dombról szökik még magasabbra a félig-meddig épnek mondható vár, középkori történelmi hangulatot árasztva. Látványa egyszerre a táj más látnivalóiról is a régmúltat, az ezeréves, sőt többezer esztendős kultúra jelenlétét juttatja eszünkbe. Tudatunk valahogy megszokta már azonosítani a múltat s a hajdani nemzeti kultúrát a látható építményekkel, melyek az egykori emberi és nemzeti tevékenységről valóban ma is hírt adnak. Ahol vár áll, ott jelentős történelemnek kellett lenni, érezzük frissebben dobogó szívvel a sümegi vár alatt is. Nem volt ez mindig így. Ami nekünk múlt, valaha az volt a jelen, s a korabeli emberek olyan természetesnek erezték a nekünk ma már romantikus hangulatvilágot, mint mi a nyurga betonpalotákat vagy a legmodernebb gépkocsikat manapság. A hosszú ideig egy helyben élő nép nemzedékről nemzedékre hagyogatta hátra a múlt emlékeit, s ahogy visszafelé egyre nőtt az időbeli távolság, mind jobban kezdte izgatni az utódok fantáziáját - például a sümegihez hasonló düledékvárak láttán - a maguk kis közösségének eredete, homályba vesző múltja. Ezek az emlékek lettek végül a nemzeti összetartozó erő és érzés forrásai, szinte tájegységenként más és más érzelmeket bugyogtatva föl. Regék, mondák, mesék keltek szárnyra az öregek szájáról, mígnem egyszer csak halálosan komolyan kezdték venni elképzelt történetüket és hittek a regékben, melyek patriotizmusukat élesztgették s hazaszeretetüket növelték. A magyar nemzeti tudat megteremtésében így lett a reformkor hajnalán már óriási szerepe a szájhagyománynak. Az irodalom is bekapcsolódott a terjesztésébe. A fantáziát fölgyújtani, az érzelmeket egy nagy ügy iránt fölkelteni szinte kapóra jöttek a régmúlt emlékei, csak színezni, forgatni kellett némelyiket, hogy a hősiesség példájával hasson. A romantika erre a feladatra is készült fel. Súlyos történelmi előzmények után, szinte a végveszély utolsó órájában, a maradék magyarság nemzetté szervezését volt hivatva segíteni ez az irodalmi mozgalom, melynek legkorábbi kelléktárában az elsők között szerepelt a sümegi és a Sümeg környéki kis várak múltjának regevilága. Kisfaludy Sándor - Sümeg szülötte és férfikorától haláláig hűséges lakója - szinte első volt, aki ezt a regecsokrot összekötögette, hogy aztán egy évszázadon át a magaköltötte verscsokor ott álljon a vidéki nemesi udvarházak, sőt paraszti lakok asztalán, szítani még jobban a mi vidékünkön amúgy se csekély lokálpatriotizmust. Neve mifelénk leginkább regéivel fonódott össze, noha irodalomtörténeti jelentőségét inkább más okokra vezethetjük vissza. A XVIII. század végén a magyar nemesi ellenállás, mely még a divatba hozott magyaros viseletben is látványosan megnyilvánult, a nemzeti függetlenség megteremtése érdekében a nemesi jogfolytonosságon alapuló magyarságtudatot építgette a lassan mégiscsak bontakozó hazai közvéleményben. A II. József nevéhez fűződő társadalmi reformok ellenében, persze. Sőt, az erőszakkal németesítő kalapos király jó ürügyet szolgáltatott a konzervatív nemességnek, hogy a zsinóros mente begomboltassék a fel437
