Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 5. szám - TANULMÁNY - Vajkai Aurél: Kodály Zoltán és a magyar népdal

talaját vesztette, célokat elvből nem ismert el és a bármiben való hit egyenesen művészetellenesnek számított, ugyanakkor Kodály törhetetlen erővel az erkölcsöt, a maga- sabbrendűséget hirdette. Egy dekadens, a betegség gyöngeségében lubickoló időszakban az életet, az ellenállás, a közösség erejét bizonyította.

Igen, a magyar népi közösség erejét, erkölcsét. Az új magyar zene közelebb hozta az ország különböző rétegét egymáshoz, falut városhoz, szegényt a gazdaghoz. A közös sorsvállalást legszebben épp Kodály legremekebb alkotásai, a kórusművei fejezik ki. A Psalmus Hungaricusban a múlt a jelennel, a magyar nép a magas műveltséggel találkozik és forr egybe. A karének az összetartozás érzését növeli, közös örömöt, közös fájdalmat jelent. A magánosán hangzó magyar népdalból Kodály művészete a népünk szellemének megfelelő kórusokat fakasztott, amit szívesen énekelnek már a kisgyermekek is.

Épp Kodály remekbe készült gyermekkórusaiban ismerjük meg a legmeggyőzőbben Kodályt, népünk nagy nevelőjét. A Villőben, a Gergelyjárásban, a Pünkösdölőben, a Lengyel László játékban múltunk emléke szívódik fel a fiatal gyermekiélekbe.

Kodály Zoltán hatása az egész modern magyar zene alakulására igen jelentős volt, a fiatal nemzedék muzsikájának varázsa alatt állt. Kodály tanításmódjában a régi nagy mesterek szigorú, igen alapos mesteriskolájára emlékeztetett.

SZABOLCS PÉTER: KIRÁLY

430