Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 5. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Bertalan Lajos: Új sor, szélső ház, őszi napsütés

- Azt meg a János vitte el. Közös volt, nekem nem kell.- A szecska vágó?- Azt meg a Sallai, a Bözsi unokatestvéred ura, Markotára.- Persze, az is közös örökség volt öregapámtól.- Az.- Hát a répavágó?- A Kovács Jóskánál.- Hát a „mázsa”, a mi nagymérlegünk?- Az is a Jánosnál. A kismérleg meg a . . .

Hát valahogy így. A használható szerszámok, eszközök a fiatalabb rokonoknál kötöttek ki. El-elj önnek, körülnéznek, mozdítanak valamit a ház körül, aztán legközelebb megkérdezik: ugye, Jóska bátyám, az a répavágó nem kell magának? Persze, hogy nem kell, hisz elröppentek az állatok, el az egész „zsellérbirtok”, tyúkoknak pedig nem kell vetőgép, szecskavágó . . .

Ebéd után az olimpiai híreket hallgatjuk apámmal, amíg a lányok odabenn mosogatnak. Az első félidőben semmi eredmény, a másodikban végre elordítja magát a riporter: gól!!! Góóól! Vezetünk Passauban az NDK csapata ellen. Dunai lőtte a gólt? Nem hallom, mert lelki szemeim előtt ismét a régi ház jelenik meg. Még egyszer szeretném hallani az építkezés történetét.- Szóltam a tömőknek március elején. Ástunk egy kutat az udvaron, inkább vizes gödröt, abból kézzel merítettük a vizet. Ástunk, hogy legyen tömésföld, amikor megjöttek a tömők. A Horváth József, Kovács Ferenc, Kaszás István meg a Kovács Sándor. Ha jól emlékszem, nyolc vagy tíz mázsa gabonában egyeztünk meg. Kérdezték, milyen hosszú legyen. Mondtam, tizenhat méter, elöl a szoba, középen a konyha, benne rakott tűzhely és kemence, aztán az istálló.- Kamra nem volt.- Nem. Amikor a téglaistállót megépítettük, a régi istálló lett a kamra, elöl a gádorban a szoba előtt pedig berakattam, az lett a spájz.- Ahelyett, hogy jó nagy tágas ablakot vágatott volna a szoba gádor felőli falára, a déli oldalon! Most nem lenne olyan jégverem. Az utcai, észak-keleti oldalról hajnalban kap egy kis fényt, később soha.- Mondasz valamit - hagyja rám.

A tömés- vagy vertfalú ház a helyszínen található földből, kalodazsaluzással, kézidöngölő segítségével összetömített rétegekből készül. Egy hónap alatt falegyenbe jutottak, akkor jött a kőműves, felhúzta a tűzfalat, a téglalábakat, megcsinálta a kemencét, kéményt, majd az ácsok a födémet. („Jó födémfákat, léceket, gerendákat adott a csornai Réberger, ahhoz szoktam járni - mondja apám - a legtöbb faanyagot viszont a Hármasgátról, a sajátunkból teremtettek elő.”) A tetőzet zsindelyes, ma is jól tart, egy-egy sor kissé hullámosabb, néhai meg is csúszott egy-két lap, de az egész még kibírja.

Az Üj sor proletárházai gyorsan követték a miénket. 1926 szeptemberétől 1928 nyaráig tizenhat házat húztak fel, valamennyi tömésház. Néhány telek üresen maradt, mint a szomszédunkban az öreg Dékányé is (postakihordó, később bikaetető volt, a bika meg is ölte egyik etetés alkalmával), vagy a Marton Gyuláé, tőlünk a harmadik helyen. A két Lenzsér-ház pedig, Illésé, az ácsé, Viktoré, a nádazóé (nem rokonai egymásnak) az iskolákért túlsó felén a mi kertünk alatt épült fel.

Legtöbbjük még dacol a múló idővel, de lassan elkopnak, alapos átépítésre, téglatoldásra, foltozásra szorulnak.

427