Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 5. szám - Kende Sándor: Emberölés (elbeszélés)
szóra, ingükön megfeszült a vállszíj, s pompás könnyedséggel kapkodták magasra a lábukat, mintha mást se tanultak volna eddig, csak menetelni.- Ez az igazi ellenség! - mutatott ki Balázs bácsi nem a zsidó! Ezeket nem lehet kipusztítani innen! Juci a másik ablakban állt és tapsolt, annyira tetszett neki. Nagybátyám ekkor már katonatiszti egyenruhát viselt, tartalékos ezredorvos volt; gallérján fekete paroli, kezeügyében arany kardbojt. Keveset tartózkodott otthon. Azokon a napokon, amikor nem volt szolgálatban a honvédkórházban, ő töltötte be a körzeti nyilvános légvédelmi óvóhely parancsnoki tisztét. Itt legalább nem kellett barátkoznia senkivel, s a mosolytalan nyugalom illett a légósisaikhoz. Ebben a pincében, a Boráros téren, éjszakánként mindig meghúzódtak néhányan. Honnan jöttek, miért nem mentek haza, milyen igazolványuk van? - a nagybátyámat nem érdekelte; kétszer egymásután úgysem jelentkezett senki. Hanem az egyik légiriadó alatt egy német katona is le akart menni az óvóhelyre, de Balázs bácsi nem engedte. Állt a lejáróban, a legfelső lépcsőn, katonaruhában, vöröskeresztes karszalaggal, sisakosán, ahogy szokott, szélesen csípőre támaszkodó kézzel. Nem mozdult, csak ennyit mondott:- Nein! A német egyet lépett oldalra, hogy lemegy mellette. Az ezredorvos a helyén maradt.- Nein! - ismételte. A fehér arcú német a géppisztolyához kapott. Ö a kardja markolatához. Megrázkódott az aszfalt úttest: valahová leestek az első bombák. A német katona rándult egyet, s nehéz csizmacsattogással beugrott a közeli kapu alá. Balázs bátyám a légiveszély elmúltával azonnal a kórházba ment. Nem szokott előtte hazajönni. Ha este járt le az ideje, s a Mester utca felől jött: beült két pohár borra a Fácánba. A nyilasok ekkor még nem jártak fegyveresen; mindenféle alakok összeverődtek itt, senkiről se lehetett tudni, kicsoda. Ittak, kártyáztak, kötekedtek. Ahová azonban ő ült: nem politizáltak a közelben, néhányan inkább a pléhtetős pultnál maradtak, s állva emelgették a fröccsös poharat. A hátsó asztalok egyikén valaki ütemesen rávert az asztalra:- Ta-ta-ta-tam ... Akárha játszana, szórakozottan dobolta:- Ta-ta-ta-tam . . . Mint a londoni rádió szünetjele. A közelében ülők ösztönösen arra kapták a fejüket. Hirtelen megtorpant az általános zsongás. Mondatok akadtak el. Mások pedig gyorsan beszélni kezdtek. Valaki meg ezt mondta, épp egy új csend kezdetén:- Rugalmas elszakadó hadműveletek a keleti fronton . . . Néhányan ismerték a nyurga fiatalembert. Gallértalan kabátjához sohasem viselt sálat, s többen olyan hihetetlen dolgokat is tudtak róla, hogy még alváshoz is vörös inget húz. Bognár Jenő, nagytenyerű kőműves, egyszer ott, az asztalnál belecsapott az asszonya arcába, amikor ezt kezdte mesélni a Filótásék nagylányának.- Ne járjon a szád, amihez nem értesz! A bor majdnem kiborult - s ekkor még hozzátette:- Nem asszony dolga! S most még egyszer, harmadszor már: 404
