Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 4. szám - MŰVÉSZETRŐL - MŰVÉSZEKRŐL - Losonci Miklós: Kokas Ignác művészetének forrásai

Szüntelen vándorlásában körkörösen fedezte fel a tágabb környezetet korcsolyával vagy gyalogosan - Kajászót, Gyúrót, Tordast, Göböly-pusztát, Tabajdot ismeri minden partszakadását, gyökérsikolyát, örvényes tavaszi színsávjait, a dombvágatokat, innen tápászkodik föl e zöld roncsokban elsüllyedt világ, gaztengerbe fulladt márványívek, a múlt fontos töredékei, az „Enyészet”, a „Zöld táj”, „Kajászói temető”, a váli, nadapi martok, csontokat őrző üregek, madárotthonná változott népek országút) a, - melynek lelke-szíve-titka Kokas Ignác művészetének alapvető forrása.

Ez a kószálásokkal megmentett szemlélődés tárja fel a falu, a család igazi életét és sorsát, ezt hordozza a lámpa, a kaput betöltő öregasszony, s ha közelíti a tekintetet, azon nemcsak az ember, hanem a természet napáztatta, rücskös geológiai arca is feldereng. Az Ö „Havas udvar”-a gubbasztó madarakban rejti el a tél fehér roncsait, számára minden kapu, gyertya, szilfa, omladék, „Napbélyegzett” heverő alakja egyaránt feltárja a lét egyetemes törvényeit. Az Ö ablaka a tüskés roncsbozót, a csurgó fénytől megperzselt hát, vízbe zuhant növények, zsombék szótlansága, riadt veréblárma az üres lóistállóban - innen tekint a világba - fényözönben figyeli „Orpheus”-át, aki minden ember, satuval bajlódó tétova apját, a kék szférákban időző „Harangozó”-t, festményben kérdezi: miért vagy szomorú „Hegesztő”?

Társalog a nagy elődökkel „Tékozló fiú”-jában. Társalog és vitázik. Dürer, Rembrandt az ifjú bűntudatát kutatta a festmény közegében, Kokas a fogadó apa szoKOKAS IGNÁC: SZÜRKE PORTRÉ

363