Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 4. szám - MŰVÉSZETRŐL - MŰVÉSZEKRŐL - Losonci Miklós: Kokas Ignác művészetének forrásai
művészetről művészekről LOSONCI MIKLÓS Kokas Ignác művészetének forrásai A történelmi sorsfordulóval elindult festőnemzedék a 6o-as években erősödött meg igazán, ekkor ismerte fel művekben a társadalom igényét, ekkor egyeztette a közösség óhaját saját hivatásvállalásával. Sokan ragaszkodtak továbbra is az eredeti elképzeléshez, a látvány és köznapi valóság ajánlataihoz, mások a művészi átírást tartották alapvető feladatnak, ebben érezték a fejlődés lehetőségeit. Kokas Ignác is azok közé tartozik, akik a környezet és élmény alapindítékaiból bátran elindultak a „belső táj” irányába, ahogy Reverdy az emberi kibontakozást jelezte. Kicsoda tulajdonképpen Kokas Ignác? A választ először az életrajzi adatok szolgáltatják: Válón született 1926-ban, Munkácsy-díjas, a Magyar Népköztársaság Érdemes művésze. Számtalan hazai és külföldi kiállításon vett részt, többek között a velencei biennálén. Mindez azonban csak a külső héj, amelyhez hozzátartozik a sok kószálás, ahogy körkörösen felfedezte a vidéket, Vajda Jánoshoz hasonlóan a váli erdőt, a Szent László csatornát, Kajászót, Sukorót, Ginza pusztát, hozzátartozik apja asztalosműhelye, ahol nemcsak gyalult, sokkal inkább hallgatta az öreg Kokas Ignác képindító költői meséit, - ez volt az igazi iskolája, e tiszta forrásokból lendült festészetté, gyarapodott élete. Közben Pápán járt intézetbe, hogy utolsó aktusként önmagára ébredése előtt Kmetty János és Bernáth Aurél tanítványa legyen. Miközben megismerkedett a korszerű magyar művészet Barcsay, Egry, Nagy István érintette eszményeivel - más utat keresett - azt tisztázta, hogy mi az, ami Ucello, Cézanne, Picasso után festői feladatnak maradt. E számbavételkor „új föld” után kutatott - a szem és gondolat elől eddig elrejtett látóhatárt vizsgálta -, ilyen irányba küldte felderítésre mindig kész fantáziáját. Művészete cáfolja azt a véleményt, miszerint megfestették az „utolsó kép”-et, új írás- rendszerrel bejárja a rejtjeles fákat, magányos pusztát, a műfaj „ígéret földjéhez” érkezik, hirdetve, hogy nem parcelláztak föl mindent, maradt elég kincs Derkovits és Matisse után, bármennyire is felszedett minden morzsát az előtte alkotó festőnemzedék. Kokas Ignác a mai középgeneráció egyik vezérszólama, folyamatos képi beszédben jeleníti érzelmeit, festőileg nevezi meg dombhajlatokban, karámból lezúduló birkanyájban visszatért ifjúságát. E belülről felvillant életmozzanatok tükrözik személyiségének határtalan határait, - s a zöld futamokkal simított roncsos felületeken feldereng az évszakok medrében pusztuló, újjászülető föld ősképe is. Innen, hogy minden motívumában elfér az egész világ, kuszáit nádcsomója emberarccal néz felénk. Minden bokrot, számára kedves fát megérint szívével, s csak utána ragadja meg az ecsetet, ha már a bentről szóló hang indítványozza festménnyé előléptetni érzelmeit, úgy is mondhatnám, 361
