Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 4. szám - TANULMÁNY - Ortutay Gyula: Devecseri Gábor emlékezete

mész öltött alakot ismét benne, mondhatnék Kerényi stílusát utánozva, a tréfáskedvű, az - élestekintetű fiúisten, aki teli derűvel mindig újra vágyik, aki szerelemmel és csalafintasággal egyszerre töltekezik, aki az értelem tiszta, sokszor hidegnek tűnő tekintetével figyeli a világ kusza dolgait, s hűvösen érti és nem féli ezt a vad világot, mert tudja törvényeit. József volt ő, mondhatnók egy másik hasonlattal: a legkisebb fiú, akit hiába ejtett verembe bátyáinak árulása, aki minden veremből ragyogó mosollyal emelkedik ki s tudja - Thomas Mann jellemzését idézve - a legkedvesebb, az erőt adó köszöntést, aki mindig felderíti hallgatóit, aki maga a jókedvű derű és a világító okosság'. Ugye, talán túlzásnak is tűnik ez a jellemzés, talán menekedhettünk volna az irodalom- történeti formulák mögé e néhány bevezető mondatban? Nem tehettem, még ma is megigéz bennünket fiatal, fiúi ragyogásának elevensége, amely életének nehéz évei fölött is, halála fölött is ott lobog, velünk maradt.

Ez a fiúi személyiség fogja egységbe költészetének, írói életművének különböző korszakait, rétegeit. S ennek a személyiségnek első meghatározó jegye egy kiáradó, szinte a világ minden jelenségét átölelő szeretet. Antigonéval Ö is elmondhatná az egész világnak szóló mondatot:

ovtol avvE/ßeiv a/./.a ovvcpiXeev ecpvv

Igen: együttszeretni s nem gyűlölködni jött e világra, s ez a tárulkozó, ölelő szeretet jellemzi költészetét is, ez hitvallása, de ez határozza meg írásainak mindenikét: akár a Lágymányosra, a gyermekkorra, ifjúságára emlékező írásait olvassuk, akár barátairól ír, esztétikai, filozófiai nézeteit fejtegeti. Ez a derűt sugárzó, bizakodó szeretet egyszerre fordul száz irányba, ez a mindent tudó s mégis mindenre ártatlan bizalommal tekintő szeretet élteti életének legnehezebb korszakaiban is, ez nem engedi, hogy életörömét megölje a hónapokon át fojtogató halál. A halál csapdájában is az áradó szeretet fordul verseiben eltűnő életére való emlékezéseiben is felénk: Ö mindig az ajándékosztogató, az adakozó, aki nem kapni akar, aki a owtpiXeev, az együtt szeretni elvei szerint osztja szét önmagát. A diadalmaskodó fiú életszeretete, humanitása ez - nem valami elvont filologizáló humanitás.

S e fiú-i magatartást áthatja az öröm állandó életérzése s ez is diadalmaskodó vonása. Hány alakban is! „Törékeny az öröm” - sikoltják ... a költők századokon át - írja a Múlandóság cáfolatául-ban s folytatja - „Nincs állandóbb, úgy vettem észre”. S ezért is fedezi fel a szépet, minden alakjában, még a születés előtti formákban is, hiszen: „A szépség hogyha már kinyílt nem válik barna röggé” - írja - inkább a barna rögben is meglátja a virág, a telt virágzás gyönyörét. Ezért tárult ki s ezért gazdagodott személyisége az egész meghódítható világgal, Don ]uan szerenádjá-ban felzendült öröme ezért kiált így:

„Mindenütt vár száz csoda!”

Akárha mottója is lehetne költészetének, a világra nyílt ragyogóan kíváncsi tekintetének ez a sor: mindenütt száz meg száz csoda várja, a barátságban, a kimeríthetetlen, megunhatatlan szerelemben, a városában, Budapesten, az epidaurosi tücskök zenéjében, Homeros, Catullus, Plautus világában, az irodalomban - a mindenen túlhabzó, zöldezüst tengerben, az életben, amelynek ragadozó halait, játékos delfinjeit egyszerre énekelte meg.

Ez az életöröm meríti el a szerelem vad hullámverésében s ringatja el mindegyre édes öblében is. A görög példázatok szavával szóljunk, hiszen úgy kedvelte ezt. Nau- szikaa ártatlansága éppúgy megejtette, mint Kirké vadsága, Kalypszo chtonikus ereje, s ahogy örök csillaga volt a hitves, a szelíd és hosszútürelmű Pénelopeia. S mily csodá359