Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 4. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Benkő Károly: Erkölcs, világkép - fiatalok

BENKÖ KÁROLY Erkölcs, világkép - fiatalok „A múltban az ifjúság világnézeti, erkölcsi nevelésében az iskola mellett egyenrangú, ha nem meghatározóbb szerepe volt a családnak, az egyháznak (a papnak, a hitoktatás­nak, a templomnak), a környezet hagyományos, alig változó élet- és értékrendjének, szokásainak, hagyományainak. Ma, ha hatékony segítőtársak állnak is mellette (az ifjúsági szervezetek), az iskoláé a vezető szerep az ifjúság tudományos világnézetének, szocialista erkölcsének, ízlésének kialakításában.” (Az V. Nevelésügyi Kongresszus téziseiből.) „A pedagógiai tapasztalat is bizonyítja, hogy bár az ifjúság tudatát és magatartását természetesen élményeik és társadalmi tapasztalataik teljes köre alakítja, mindez főként az iskolán átszűrve, ott lecsapódva éri őket, miközben a családban öröklődő és hagyo­mányozódó értékek és normák, tekintélyek és szokások befolyása egyre csökken.” (Vilá­gosság, X. évf. 8-9. sz.) De mégis hat ma még, befolyásolja, nemegyszer torzítja ifjúságunk értékítéleteit. A régi, a konzervatív is hat még A fenti két idézet napjaink valóságát igazolja, azt a reális helyzetet, melyet a világ­nézeti nevelőmunkánk egy részeként elértünk. A kialakuló világkép azonban még ért­hetően nem mindenben vág egybe az újjal, a célul tűzöttel, hiszen hat még a régi, kon­zervatív erő, melynek egyik hordozója éppen a család. E kérdéseket vizsgáltuk nemrég 18 éves, érettségi előtt álló középiskolások köré­ben, írásos véleményt kértünk tőlük. 1. Erkölcsi kérdések megítélésében, 2. különbségtételt a valláserkölcs és kommunista erkölcs kérdéseiben, 3. valamint néhány, a természettudomány eredményein alapuló világképükről. A hatvan megkérdezett (30 fiú, 30 lány) közül 18-an jártak hitoktatásra az általá­nos iskolában, ezekből azonban már csak hárman tanultak hittant a felső tagozatban. A középiskolában senki sem jár közülük hitoktatásra. A kérdésekre névtelenül válaszoltak, fejtették ki nézeteiket és véleményüket. Ezek­ből közlünk jellemző részleteket a fenti sorrendben csoportosítva. 1. JELEN VAN MÉG A TÍZPARANCSOLAT IS „Szerintem az erkölcsösség az ember egyéniségétől függ. Lehet egy ember erkölcstelen akkor is, ha látszatra vallásos és lehet erkölcsös, ha nem is hisz a vallásban.” S hozzá­teszi: „Minden esetre, ha valaki betartja a tízparancsolatot, nem lehet erkölcstelen.” (Fiú, hittanra járt.) „Számtalan olyan embert ismerek, aki vallásosnak tartja magát, templomba jár, közben mások ellen áskálódik, önző, irigy, nem riad vissza a legaljasabb eszközöktől 34!i

Next

/
Thumbnails
Contents