Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 4. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Z. Szabó László: Víz... víz... erdő...
Z. SZABÓ LÁSZLÓ Víz... víz... erdő... — Vallomás a Szigetközről „Nemük és koruk van a folyóknak, gondoltam nyolcévesen, térdig állva a Duna zöld kiöntéseiben, mögöttem Ráró és Ásvány távoli fehér falaival, feketén néző padlásablakaival, mennybe szúró jegenyéivel; a Duna például öregasszony, parasztöregasszony...” Nem is olyan távolról, talán a magam gyerekkorából szól e figyelmeztetés. És azért kap meg - Írhatnám azt is -: ráz meg mélyen-mélységesen, mert az én gyerekkoromnak is a víz volt a legnagyobb élménye. Ha terveket szőttem, vagy ha menekülnöm kellett, mindig a vízhez futottam. Csak néztem hömpölygését, titokzatos felszíni moccanásait, félelmetes forgóit. Mindről rémséges történetek szállongtak a környéken. Vagy nyugtattam szemem a vizet kísérő sejtelmes erdőkön. És végül mindig megbékéltem. Az időtlen idők óta élők bölcsessége sugárzott belőlük. És ma? „Manapig sem tudok többet a folyókról. Bámultam pedig sokat a hegy- és vízrajzi térképeket. Mászkáltam erre-arra, folyók mellett, át mindenféle folyón...” A költői vallomást, Kormos Istvánét vesszük kölcsön, amikor a vizet fogjuk vallatóra. Mert ez a 450 négyzetkilométernyi terület - a Szigetköz -, amit a Duna - az Öreg és a Mosoni - két ölelő karként zár közre, valóban vízivilág. Szigetországnak is nevezhetnénk. A történelem előtti századokban, az emberkéz nem fékezte-szabályozta időkben úgy csapongóit, kóborolt, játszadozott erre az őselem, a víz, miként egy hancúrozó, fékezhetet- len kohold, aki játékosan csacska is tudott lenni, de fékevesztettségében, szenvedélyes pillanataiban-óráiban-napjaiban minden életet szétzúzott, elpusztított maga körül. Mióta képet alkothatunk róla leírásokból és ránk hagyományozott térképekből, ha apróbb korrekciókkal is, mostani arcát viseli. Az első leírást egyik ismert településéről Kézai Simon készítette: „Ezután Wolfer jött be testvérével, Hedryhhel Vildoniából, negyven páncélos vitézzel... Tőle származnak a Hedryh-ek, Héderek, Héderváriak.” A Képes Krónika neves írója, Kálti Márk pedig így fogalmazott: „A hainburgi grófok közül ő a Győr melletti szigetet kapta örök szállásul, ahol is favárat építtetett. . A gesztaírók emlékeztető sorai mellett oklevelek, határj árás-jegyzőkönyvek, adománylevelek sokasága őrizte meg a terület múltbéli történetét, falvainak életét, a szó mögé bújtatva-rejtve a mindenkori idők emberi gondját-örömét. Lázár deák pontosabb akart lenni. Nem a szó mögé rejtőzött, hanem igyekezett valóságosabb képet készíteni a folyóról, a tájról. 1514 körül készült országtérképén már megjelent a Szigetköz, jelölve rajta Zigeth. Ki tudja, nem-é a Képes Krónika emlegette Héderváriak birtoka? Ezt követően negyedszázaddal később tűnt fel ismét a Magyar Hadszíntér Térképen, de a szokásos hegy- és vízrajzi jegyeken kívül ott láthatók rajta az egymással hadakozó magyar és török csapatok sátortáborai és lándzsa falanxai, jelezve egyúttal, hogy sanyarú sors vár a XVI. és XVII. század emberére; az egymással vívott harc mellett az idegen ellenség elleni is tetézi nyomorúságát. A XVI. századi térképeken mindenütt ott találjuk Szigetközt. Zsámboky János 1579-es metszett térképén Ki li t i és Halasi község nevét olvashatjuk, Gerard Mercator 1585-ös készítésű rajzán újból Z i g e t b-ét, és a Blaeu Testvérekén 1647-ben Z i g e t b-et és H a l a s d y-t. 336
