Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 4. szám - DIÁK ÍRÓK - DIÁK KÖLTŐK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA - Priszter Andrea: Egyedül (elbeszélés)
már a délután zöldjei is régen elenyésztek. Szürkén, merev tömbben álltak a sziklák s a fák. Ilyenkor már autó sem szokott jönni. Hirtelen megrezzent. Az úton fütyörészve közeledett valaki. Hórihorgas fiú, hátizsákkal. Fütyörészett, mert unta már az utat.- Hé, halló! - kiáltott oda neki - Hová mész? Az meglepve felnézett. A néma sziklák alatt hatévesforma, vézna kislány kuporgott, és neki integetett.- Hová mész? A fiú egy pillanatra eltöprenkedett, megállt. Egy kisgyerek is jobb társaság, mint a senki, és hosszú még az út!- A faluba - felelte neki - Elkísérsz egy darabon?- Hajaj - ugrott fel a ki^ány. Felnézett a házukra: már nem égett a villany a konyhában. Begombolta az ingjét, és leporolta a szoknyáját.- Mehetünk - mondta. Lehajtotta a fejét. Elindultak. A fiú nem fütyörészett. Csöndben mentek, aztán a kislány megszólalt.- Nagy a falu? A fiú meghökkent.- Nagy .. . hát persze - És sokan vannak benne?- Sokan.- Van barátod?- Van.- És ott maradsz te is a faluban, vagy továbbmész egy másikba?- Ott maradok ... egy darabig.- Akkor én is ott maradok.- Csak nem akarsz odáig eljönni? Messze van!- Messze? Nem baj! Ott már ...- Ne hülyéskedj - lepődött meg a fiú - komolyan gondoltad?- Hát persze. A fiú kényelmetlenül érezte magát. Minek is hívta magával ezt a pockot? Csak egy darabon, mert unta az utat egyedül. Ez meg a faluig akar jönni. És mindig lemarad; tovább fog tartani az út miatta. Bosszúsan újra fütyörészni kezdett, és megnyújtotta a lépést. De nem volt így se jó: a kislány szótlanul, kitartóan bukdácsolt mellette. így tényleg eljön a faluig. Vagy akármeddig.- Nagyon sietsz? - kérdezte a gyerek. - Fáj a lábam.- Nekem a vállamat töri a hátizsák szíja - válaszolta a fiú - látod, mindenkinek megvan a maga baja. Üjra füttyre csücsörítette a száját. A kislány felpillogott rá, aztán összeszorított foggal, némán mellette próbált maradni. Már egészen besötétedett, csak a kilométerkövek fehérlettek az út mellett.- Ne légy bolond! - állt meg végül a fiú. - Menj haza! Még keresni fognak, pedig én nem hívtalak a faluig. . . Már igazán elég hosszú úton kísértél. Menj vissza. A gyerek megállt.- Hát nem akarod, hogy a faluig kísérjelek? - kérdezte csalódottan.- Miért jönnél el odáig?- Veled.- Én máshonnan jöttem és nem is akarok ott maradni, majd továbbmegyek a másik faluba, a barátomhoz. Csönd volt sokáig.- Hát szervusz. Kösz, hogy elkísértél.- Szervusz. 302
