Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 4. szám - DIÁK ÍRÓK - DIÁK KÖLTŐK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA - Ádám Gizella: Útban az emberekhez (elbeszélés)
járni. Otthon, a tanyaközpontban vetítenek filmeket. Jár ki egy autó a városból vasárnaponként. De oda csak gyerekek meg öregek járnak egyedül. A többi lány mind fiúval jön. Ezért nem szeretek oda járni. Az iskolában van a mozi, a tanteremben. Elöl, az első padokban kétforintos a jegy, hátrébb négy, egész hátul, ahol már székek vannak, hat forint a jegy. Ha hatforintos jegyet veszek, nem valami jó szerelmes párok között ülni egyedül. Négyforintos jegyet meg az öregek vesznek. Az se jó. Ott olyan sajnálkozó pillantásokat vetnek az emberre, hogy ilyen nagy lány és az öregek között ül. Dehát inkább ott, mint a gyerekekkel. Az a sok rendetlen gyerek! Egyszer láttam egy osztálytársam kishúgát. De szép kislány! Hosszú, szőke haja lófarokba kötve, kis kék ruhácskája és fehér cipője volt. Olyat szeretnék én! Ha nekem gyermekem lesz, neki veszek mindent. Olyan szépen fogom öltöztetni! Nem fog úgy járni, mint otthon az a sok gyerek. Bejött a tanár. A többiek ijedten szétrebbennek. Történelemóra van. Az arcokon feszült várakozás. Hogy izgul mindenki! A tanár hajtogatja a naplót. Megáll a lapozásban. Szétnéz . . . Kovács Emma. Hát ez én vagyok. Ahogy felállók, látom az arcokon a megkönnyebbülést, és hallom a felszabadult sóhajokat. Kovács felel? Hálistennek! Mondom a leckét. Mi is jön ezután? A tanár kisegít. Senki nem figyel a feleletemre, csak ő. Nekem senki sem súg. Minek? Vége. Nem tudok már mit mondani. A tanár bólogat, és négyest ad. S kezdődik élőiről a várakozás, az izgalom. Vajon feleltet még? De a tanár becsukja a naplót. Ma nem felelünk többet. Sétál a padok között, beszél, mondja az anyagot. Alig figyelnek rá. Valaki bököd hátulról. - Kovács! Kovács! - súgja aki mögöttem ül - add előre! Ja, igen, levél. Biztosan Marianntól Évának. Persze. T. É. áll a levélen. A Mariann bátyjával volt tegnap Éva a moziban. Vajon mit írhat neki? Mi lenne, ha elolvasnám?- Éva, Éva! - és adom a levelet a pad alatt. Látom, ahogy Éva mosolyogva olvassa.- Temesvári, mit nevet?- Nem nevettem, tanár úr.- Nem? Akkor mondja meg, mit kérdeztem!- Nem figyeltem, tanár úr.- Észrevettem. Üljön le és figyeljen. Leül. Az osztályban csend. Végre csöngetnek. Éva rögtön odarohan Mariannhoz. Jujj, ha elkapta volna! Éva a legszebb lány az osztályban. Hosszú, szőke a haja, magas, vékony, és kék a szeme. Ö öltözik a legcsinosabban, de nem szeret tanulni. Eszti, a padtársam már volt náluk. Azt mondja, nagyon szép lakásuk van. Én még nem voltam egy osztálytársamnál sem. Még nálunk sem volt senki közülük. Persze, nem is hívtam őket, de biztosan nem is jönnének el. Oda, a tanyára? Ki jönne ki oda? Ki törődik itt énvelem? *- Jaj, anyu, azt a szalagot is vasald már ki! Nézd meg a hajam! Nem vagyok borzas?- Dehogy vagy, kislányom. Csizmában menj, össze ne sározd a cipődet!- Igen, anyu. Csak hadd siessek, lekésem a buszt. Add a kabátomat!- Lányom, az éjféli busszal hazagyere ám! Rendesen viselkedj!- Jó, hát persze. Csókolom. Csak beérjek! De szeretném, ha jól sikerülne a klubdélután! Akkor biztosan megdicsérne. És lehet, hogy máskor is bízna rám ilyeneket. Csak sikerüljön! Olyan hirtelen jött az egész. Hogy is volt? A múlt hónapban az utolsó osztályfőnöki órán jött be hozzánk először, bejelentve, hogy ő lesz az új osztályfőnökünk és matektanárunk, mert Sóvári tanár úr elmegy. Az osztály nagy része kicsit idegenkedve fogadta, hiszen előző 299
