Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 3. szám - DIÁK ÍRÓK - DIÁK KÖLTŐK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA - Szemes Gabriella - Gál József: "Kerge kenguru kölyökként keresem magam..."
1. „A versírás hozzátartozik az életemhez. Ügy, mint másnak a szórakozás, kikapcsolódás. 17 éves korom ellenére nagyon magányos vagyok. Amióta csak vissza tudok emlékezni régebbi éveimre, én mindig barátot kerestem. Még soha nem találtam. Az én „szerelmem” az irodalom. Ha úgy érzem, hogy már minden összegyűlt bennem, leülök verset írni. Muszáj elmondanom bánatomat, örömömet. A versek nagyon hűségesek. Leírom, ami bánt, s ők hűségesen őrzik. Nem mondhatják el senkinek sem. (Csak, ha megmutatom valakinek.) Nagyon szeretek verset írni. Sajnos nem nagyon értenek meg engem. Azt hiszik, hogy az, aki egy kitűzött célért rendíthetetlenül küzd, s talán kevesebbet szórakozik, az nem modern fiatal. Engem például osztálytársaim megmosolyognak azért, mert állandóan a könyveket bújom. Így aztán hiába próbálok ebből a látszatvilágból kitörni. Egyedül nem sikerül. De a versek! Azok szárnyalnak velem. Azok biztatnak, hogy mindent mondjak el nekik. Ha velük vagyok, olyankor nagyon erősnek és nagyon boldognak érzem magam. Mikor kis „verses noteszom” fölé hajolok, olyankor mindent elfelejtek: végre őszintén beszélni egy képzelt barátnak. Kitörni ebből a rohanó, rideg világból! Ezek a pillanatok ezt jelentik számomra. Érzéseim, gondolataim csak az enyémek, és ezeket én akarom kifejezni! Verset azért írok, hogy igazat mondjak! Nem akarom, hogy belém fojtsák a szót! Én egy melegebb, szebb világban akarok élni! Szeretném, ha megértenének! De először én próbálom megérteni ezt a furcsa világot! , (III. o. lány) 2. „. . . nem tudom kibírni, hogy ne írjak! Mert egyik legkedvesebb időtöltésem, mert én is részt akarok kérni valamit abból, amit megnevezni nem tudok . . . Akkor, amikor jönnek a gondolatok, mindent pontosan megfigyelek. Ha jó gondolatok jönnek . . . írás nélkül „ráncba szedem”, majd leírom, de még sokáig formálom.” (IV. o. fiú) 3. Olvasom a Népszabadságot. Elolvasok egy cikket a fegyverkezési versenyről, egyet a leszerelésről. Ez mind összekeveredik bennem, összeérik valami megfoghatatlan aggodalommá ezért a szegény, agyalágyult emberiségért, aki maga készíti elő saját pusztulását. Nekiülök és írok egy verset a jövőről.- Szerelem okából néha írok egy-egy lángoló verset, de ezeknek művészi értéke vitatható. — Sokszor - okkal vagy anélkül rámjön a világfájdalom, és ilyenkor sötéthangulatú verseket tudok írni, hogy az ember csak ránéz, és elfogja a szürkületi vakság.” (IV. o. fiú) Anyaggyűjtés A dolgozatunkban szereplő versek írói a Vas megyei középiskolák diákjai. Verseiket részben mi, részben diákok gyűjtötték osztály-, illetve iskolatársaiktól az 1969/70-es tanévben. Két iskolában egy-egy tanár is segítségünkre volt. A versíró diákokkal többnyire valamilyen közvetlen munkakapcsolatunk volt, illetve a különféle irodalmi pályázatok (sárvári diákköltők találkozója, országos diáknapok megyei versenyzői) résztvevőiként ismertük meg őket. Az összegyűjtött anyagnak egy részét velünk szintén munkakapcsolatban levő (iskolai KISZ-vezetők), de verset nem író diákok kérték el versíró társaiktól. A versek gyűjtéséhez a következő instrukciót adtuk: „Szíveskedjetek 10 olyan verseteket nekünk adni, amelyet eddigi írásaitok közül a legfontosabbnak tartatok. Verseiteket egy dolgozatban szeretnénk fölhasználni, természetesen név nélkül.” Verseiket szívesen adták, mindössze egyetlen diák kérte vissza, mielőtt felhasználhattuk volna. Indoka: „Nincs más példányom ezekből a versekből.” Két tanuló viszont kötetet formált - fölismerhető szerkesztési elvek nélkül - kis gyűjteményéből. 232
