Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 1. szám - Nguyen Sang: Töredékek (elbeszélés, ford.: Kátay Antal)

Mariba .Vagy Fired! - kezdte a levelet, s szép sorjaiban eMicsekedett az öltözettél, a szál'iássál, a repülőgépekkel, a vietnami lányokkal, akiikikel este összejöttek a teásában. Szeretnek itt [berliniünket, mert tuldljáik, (hogy értük vagyunk itt. Szeretnek, is nemcsak azért, mert Iférlfiialk vagyunk. Itt van ez a bogárszemű, húsz év körüli lány is. Még pénzt sem fogadott él. Értem, az amerikai katonáért feküdt le, jó öreg bolond Fred. Igaz, a nevét is meg akartaim írni, de valahogy nehezen jegyzem még meg a neVdket. Baba. [Legyen Bába. Ez pontosan rá is illik.

Egyszóval nincs mitől tartanunk. Ja, majdnem elfelejtettem, néhány nap múlva már bevédésre megyünk. Aliiig páúcélozoítt hélilkop terek szállítanák beniníünket. Bele az ellenség gyomrába. Még gyakorolni sem kél1!, os'ak lőni. Nappal az erdőben, s este vár megint a Bába. Csodaszép, bogárfékete szémeivél, éjífdkete ha|jfonatával. Tudod, mindig a Pillangólkisasszonyra gondolok, amikor ránézek.

Minden nap találkozunk a Bábával. No, valIM 'be, hogy irigykedsz, jó bolond Ered.

Egyébként minden rendben. Esténként végigjhaillgatjjük a beszámolót, hogy hány kommunistát tettünk hidegre, aztán egy kis tánczene, meg kimenő. A ko'Szt kifogástalan. És ima már ültünk a helikopterben is. Igaz, csak köröztünk néhányat az egyik közeli .mocsár felett, s végignéztük, hogyan foglalnak él egy hídfőállást a többiek, a régi legények. Bízü&ten irigyeltem őket. Nekik számolátlamul lehet kilőni a lőszert. Itt bent, ha az embernek kedve támad lepulflfantani egy poharat, már pofáznak. Különösein az a selhhelyes hadnagy ugat sokat. Hogy így nem szanatóriüm, meg úgy nem kirándulás ez a háború. Te, Ered! Én azt íbiszeim, de csak neked írom ie, hogy ez a hadnagy kommunista. Befurakodott valahogy. No,, majd szemmél tártom.

*

Bába roppant ügyes kislány. Tegnap takarodó után értünk a körlet közelébe. Átsegített a kerítésen. Olyan, mint a gyük. Hangtalanul surran. Becsempészett. Persze, ő nem tudhatta, hogy bent ébren van mag a sebhélyles hadnagy. Ébren volt és üvöltött. Valami olyasmit, hogy az lillyendk miatt, mint én, imaijd egy szép napon szitává lőnek valamennyiünket. Meg azt üvöltötte, hogy bennünket még pelenkázni kellene, s nem érti, hogy miért .nem katonákat küld a kormány. Képzeld, a irohádt pont nekem mondja ezt, alki olyan erős, mint a Ibivály.

Apropó,, bivály. Itt van belőle elég. Ügy úsznak, olyan mozdulatlanul úsznak a folyóban, mint a vízilovak. Baba mondta, hogy ő tud ibivályihlátoln lovagolni. Én is megpróbálolm egyszer. Mit szólsz, hozzá?

iNem írok .ma többet, mert holnap bevetésire megyünk. Már viszket a tenyereim . . .

Ez aztán az oké, fiú! Nem maradt utánunk imiég egy bokor sem. Persze, megléptek a rohadtak. Csak néhány árkot, kilőtt tölténylhálimazókat és három halottat tálaltunk. Azt hiszem, ezek a mieink voltaik. Nem tudom biztosan, hiszen tudod, hogy irtózom a vértől. Azért is hagytam abba az egész egyéüdmi mlarlhaságot. De azt .mondják, akik látták őket, hogy olyan szöndvicsfélék voltak.

De félre a mélánlkóliáVál. A kis Csocsoszán megint rumos teával várt. Csodálatos teát tud készíteni. Azt hiszem, nagyon szeret. Nem, nem mint férfit. Ügy,, áhogy az amerikai férfit kell szeretni! S imakor eljövök tőle, még kilomiétéreken érzem,, hogy parázslik utánam a szedne. Vigyáz rám. Azt hiszém, szentimentális lettem egy kicsit. De olyan, mint egy védőlamgya’l.

23