Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 3. szám - DIÁK ÍRÓK - DIÁK KÖLTŐK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA - Kohl Ilona: Keresztelő (elbeszélés)

voltaképpen kihez menjek? . . . Az istállóba. Biztosan vannak ott emberek, akik ottrekedtek a vihar miatt. Két kézzel löktem be az ajtót, hogy előbb kinyíljon.- Feri... Feri. . . bácsi! - a hídnál... a vízbe ... a Rajkó . . . vége.

Mit mondtam? - Magam is megijedtem, amikor kimondtam, hogy vége. Azt sem tudom, miért mondtam. Talán amiatt, hogy láttam felhasított oldallal, véresen. A bennem összeállóit képek érlelték meg ösztönösen a gondolatot, hogy Rajkónak vége. Hirtelen egymagám maradtam bent az istállóban. Belehuppantam egy szalmahalomba. Hallottam, amint kigördült egy szekér az udvarról. El kellett volna mennem - gondoltam -, de hát miért is nem mentem. Ha valami borzasztót láttam vagy hallottam napközben, éjszakai nyugalmam mindig odalett. Most is féltem, hiszen Rajkót nagyon szerettem, és sajnáltam. Csak ültem tehetetlenül és próbáltam gondolkodni. - Lehet, hogy apám valahogy ki tudta menteni Rajkót.. . Biztosan! Tudja, hogy mennyire szerettem. Már sötét volt, amikor szekérzörgést hallottam. - Hozzák! - nyilallt belém valami keserű félelem, és sírnom kellett, pedig nem akartam. Maguktól folytak végig arcomon a könnyek. Nem hozták be az udvarra. Elvitték valahova. Csak Feri bácsi jött be pokrócért.- Te még mindig itt ülsz? Édesanyád most kérdezte, hogy velünk voltál-e. Mondtam, hogy nem, és most keres. - Ejnye Tibi! Sírtál?

Szégyelltem magam, hogy sírtam. Otthon, amikor eltörött a mécses, mindig azt mondták: „ha majd felnőtt leszel . .- Ne bőgj! - vágott a gondolataimba Feri bácsi. - Ügyes gyerek vagy! Jó, hogy kiáltottál édesapádnak, és ő még félre tudott ugrani és nem rántotta magával a Rajkó. Ha te nem figyeltél volna, akkor . . . Most már nem érdekes, de nagyon szeretném, ha lenne egy ilyen derék fiam.- Akkor? Akkor! - más is történhetett volna!? Biztosan ezt akarta mondani. Eddig eszembe sem jutott. Erre nem is gondoltam! Mi lett volna, ha apám is ...! Mi lett volna akkori Szerencsére ez nem történt meg. Rajkó azonban meghalt. Én voltam a keresztapja. Ma mondták el, mennyit szenvedett. Én kértem, hogy meséljék el. Most megint nem tudok elaludni. Félek, hogy valami szörnyűséget álmodok, és kínlódom. Tegnap is borzasztó éjszakám volt. Álmos vagyok, de inkább nem alszom el, csak hogy ne lássam megint Rajkót a felhasított oldalával, véresen .. .

BARABÁS LÁSZLÓ: MESE

230