Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 2. szám - SZEMLE - Káldi János: Sor
tokkal foglalkoznak. .Sokra becsüli Jékely Zoltánnak az elmúlásról és a szerelemről írott költeményeit, de nyomatékosan utal a költő .,,ke- mcényhangú humanizmusára”, ,,a háborút vádoló és átkozó” Jékely-versekre is. Jékely stílusának, formai eszköztárának is mesteri összefoglalását nyújtja: „Zsoltárok, emlékiratok, történelmi levelezések, klasszikus versek és népidalok szókincséből épített költészet, hazai és erdélyi szárnyakkal . . . Nyelvében i(s egyik legier edetibb költője nemzedékünknek.” Takáts Gyula esszéinek, cikkeinek rokonszenves és példamutató vonása az intellektuális tolerancia, az esztétikai elfogultságoktól, előítéletektől való mentesség, az irodalmi-művészeti életünk minden értékes megnyilvánulását tiszteletben tartó széles látókörű szemlélet. Az ayantgarde irodalom és művészet (Kassák Lajos, Weöres Sándor, Martyn Ferenc) létjogosultságát éppen úgy elismeri, mint a tradicionálisabb utakon haladók (Simon István, Csanádi I'mre) munkásságának érdemeit; szellemi életünk nemes lértékénck, nemzeti kultúránk nyereségének tekinti -a legkülönbözőbb ars poeticákat valló, a legkülönbözőbb stílusirányzatokhoz tartozó alkotásokat, amennyiben azok magas minőségűek és amennyiben azokat az emberiesség eszményei hatják át. Ő maga ugyan - verseinek és szépprózai munkáinak tanúbizonysága szerint - sosem tartozott az „izmusok” hívei közé, de korántsem vállal közösséget a vaskalapos neokonzervatívokkal, a „Patóy Pál okkal, Bernáth Gazsikkal” (Vas István), akiknek figyelmükbe idézi Rippl-Rónai bölcs szavait: „Senki a saját korát joggal meg nem tagadhatja...” iAz ,,Hgy kertre emlékezve” az 19711-es óv magyar könyvkiadásának örvendetes eseménye; nem kétséges, hogy Rónay Lászlónak, Takáts Gyula életműve egyik legalaposabb ismerőjének van igaza, aki szerint „Takáts az esszének is kiváló művelője”. A kötet elolvasása közben felmerült kritikai megjegyzéseink egészen elenyészőek ... A 2'59. oldalon azt írja Takáts, hogy a weöresi líra „lényegét és forrását az agy hűvös ágbogai között 'kell keresnünk, 7iem pedig a szív piros és Ziháló rekeszei között”. E megállapítást aligha tekinthetjük egészen találónak; a túl sommás megfogalmazást egyébként maga Takáts módosítja a 262. oldalon: „Szülő édesanyja említésére imindig ellágyul a költő hangja ...” E szavakból kitűnik, hogy Takáts is jól tudja: Weöres Sándor költészetének egyik forrását igenis „a szív piros és ziháló rekeszei között” kell keresnünk . . . A fölöttébb bizonytalan értelmű „magyar lelkiség’7 kifejezés (93. old.) és néhány kevésbé sikerült szóalkotás („éliményiség” 81. old.; „földi aég” 82. old.; „ipiairizált” 382. old.) mellőzése - úgy véljük - előnyére vált volna a - különben nagyon tartalmas és elegáns stílusú — kötetnek. (Szépirodalmi Könyvkiadó) KÁLDIJÁNOS SOR- Fiatal! vasi költők antológiája Közismert tény, hogy az antológiák fénykorát éljük Magyarországon. Sorra-renidre jelennek meg az írói termést csokorba gyűjtő és publikáló dokumentumok. A könyvkereskedelem pedig küldi a jó híreket: az olvasók szeretik, vásárolják ezeket a könyveket, szinte 'kivétel nélkül nagyon rövid időn belül elfogy valamennyi1. Évenként mutatja be a magyar irodalom legfrissebb müveinek javát a Körkép, a Szép versek, és tavaly óta a naigysikerű Szép szó antológia. S ami különösképpen örvendetes, egyre gyakrabban mutatják föl antológiáikat a fiatal tollforgatók is, s főleg sűrűén jelentkeznek a költők. Ha a legutóbbi éveket tekintjük, az Első ének (1968) kezdte a sort, harmincnyolc fiatal poéta fölvonulta- tásával, majd jött a sokat emlegetett Költők egymás közt (1969) tizenöt és az Elérhetetlen föld (1969) kilenc induló költőivel. 1971- ben látott naípvilágot A magunk kenyerén, amely tizennégy felröppenő lírikust mutatott be a költemények kedvelőinek. S úgy látszik, jó sorozattá nő az Universitás c. antológia is, amely az egyetemista és főiskolás tollforgató- kut szólaltatja meg. Az antológiák egyre gazdagodó sorában kü
