Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 2. szám - TANULMÁNY - Tüskés Tibor: "Visszapillantó tükör"

1958-tig a huszas éveik végón vásárok Ramänglm írógépen dolgozott, majd ideg- gyulladásának súlyosbodása idején Olaszországból, az Olivetti ,gyáriból - az Olasz Intézet Közvetítésével - iviMdainyiírógéipat Üoap. A valóságban ajándék volt, hivatalosan azonban minit az (intézet tulajdonába tartozó, használatra kölcsönzött gép szerepelt A (készülék a hilfenityűik puszta énktóséte, nagyobb fizikai erőkifejtés nélkül is működésbe jött. A villlanyírtógálpen írja a Vízválasztót, a Második baranyai utazást és a meginduló életmű-kiadás 'Utószavait.

Kodo'lányi írói pályája: fordított kígyó. Már .levetett bőrét veszi !föl újból és újtól. „TV* iá életem Finnország és Akaraittya között zajlott le, sokféle kanyargókkal, de lelki éleum csak Péosvánad, iPéos és VaijsZló között.” Élete utolsó évtizedeiben iismét i.a régi téiM.íhoz, gyermekkorához, az ormánsági emlékeidhez fordul, ifjúságának éveit exhumálja. Először a novellákban és a komái regényeikben idézte meg gyerekkorát, aztán a Süllyedő világban és a itánsadalimi drámákban szembesítette magát emlékeivel, most a Boldog békeidőkben és a Vízválasztóban harmadszor jeleníti meg őket. Visszatérés ez az önéletrajzhoz, de iegy magasabb szintű megídézése a múltnak. Ez már az életmű lezárása, végső önvizsgálat, bírálat és önbírálat, az utolsó mérleg elkészítéste, ahol ellentmondásai feloldódnak, a pályát kísérő kérdőjelek (kiegyenesednék. A Boldog békeidők és a Vízválasztó „öraéietrájz”, de - ahogy Baba Imire találóan megállapítja - itt már megvan ,,a szükséges distancia, mely az elfogult önéletrajzot valódi, higgadt és kiterjedt epikává 'teszi”.

A számvetés igénye korán jelentkezik. Még a német megszállás idején, 1944 nyarának forró, visszafojtott fcábuLatálbani, háborús féléknek iszonyatában írja: „Szomorú, tánstoálam vagyok. . . Kívül borzalmaikat látok. Belül nagy, sivár magányt és bánatot. Dolgozni nincs erőm. A jövőt idökiéleibasen sötétnek látom. És a jelen fc iszonyú. Már csak emlékeimben élek, ezék csodálatosak és 'fájdalmasak. Naponta újra élem életem egy-egy darábját. Pécsváradot, Vajszlót, a diákéveket, pályáim elejét, a gyermekeket, Finnországot. Szardimeiimat és csalódásaimat. A halálokát. De ebből nem lesz történelmi regény. Csak lassú, folytonos búcisúzás a életből . . íróként István, és Koppány harcainak Idejében kalandozik, de tudatában már fdtolulmák a gyerekkor emlékei. Regénnyé még nem állnak össze, csak később, 1948-ban - a Gilgaraas-regény bét része között - írja meg a Boldog békeidőket.

Sokáig keresgéli hozzá a megfdelő címet; először Buborék, később Szivárvány alatt emlegeti. (Különös,, hogy közelről, írás közben a történet humoros, kacagtató oldalát látja elsősorban. „Könnyű negény”-nek mondja, „címe az is lehetne: Osztályban: a nászáigyban”.

„Űj művem fixomfertidh” - írja 1948 májusában. - „411 gépelt oldal, tehát csak 40 old állal kevesebb, minit a Vízöntő. .Harsány (örömimel írtam, féleségem aigyonnevctte magát rajiba. Egy barátom, akinek néhány részletet olvastam föl belőle, vizesre röhögte a zsebkendőjét.” Később a tétlenség gyümölcsöző rvodtóról elmélkedik: ennék tulajdonítja, hogy új regényei jóformán játszva, önkéntelenül szülötteik. „így épült bennem a Vízöntő s így is írtam: játszva, oda sem hederííve, röhögve és viiháncolva. így írtam utolsó művemet, a Buborékolt is, még nagyobb (játékossággal, még nagyobb viháincoal. Ez már színibe félelmetes volt: minit egy vízfejű kölyök, hülyén is akaratlanul írtam, oda sem figyelve s naponta ilepötyögtetve szerény négy oldalt, rázártam a fiókot s másnap reggelig rá sem gondoltam!” Másutt azt mondja: „Sárköziiné édesgetésére kezdtem, imégp'edig úgy, hogy az Akik nem tudnak szeretni c. hajdani vacakból akartam egy rövid, randbeszadqtt kis írásit gyúrni. Aztán ndkiszabadulbam, s beláttam, hogy a pécs- váradi komplexusokkal le kél! végre számolnom. Ezután pedig az sem lett belőle, illetve nem csak az, hanem több: csúfondános grimasz, az Ég és Föld között lebegő ember nevetséges bukdácsolása, alvilági erők sodrában való részeg tánc s a végén egy szomorú sóhajtás.”

148