Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 2. szám - Kósa Csaba: Hazafelé (elbeszélés)

Szemben a kisfiúval, ihátát egy nagy ibairm ládának támasztva a férfi aludt. Feje oldalra csuklóit, vállát előreejtette, a kisfiú csodálkozott, hogy ilyen kényelmetlen helyzetet választott .magának. Estefelé sokáig imaitatodt a gépek között, aztán 'fenn az emeleten, italán egy órára is eltűnhetett. Amikor visszatért, a kisfiú rögtön észrevette,, hogy megváltozott: gyűrött pamuting volt rajta, goimlb nélküli, színdhagyott kabát, két lisztporos széttaposott félcipő. így még soványabbnak, fáradtabbnak tűnt. Vajon miért: nem fekszik a szalmára, miért gyötri magát ott a ládánál?

A kisfiú Ifeltérdelt, oldalra (hajtotta a pokrócot. Amikor a kilincshez ért, a férfi hirtelen kinyitotta a .szemét.- Mit csinálsz? — kérdezte, s kiegyenesítette a derekát.- Pisilni megyek — mondta a kisfiú.

A férfi lazított a tartásán.- óvatosan - mondta. - Holdvilág van.

Az udvar fényes volt, langyos fehérség ömlött rá, mintiha valamilyen tompított reflektorfény célozta volna meg. A kisfiú a malom sarkánál megállt, kigotaboita a nadrágját, s pisilt. Nézte a szekérrúd fapallóig nyújtózkodó árnyékát s mögötte a patak fényiben ragyogó völgyét.

Reggel a férfi ébresztette: megérintette a vállát. A kisfiú kifutott a patakihoz,, vizet mert a tenyerébe, az arcára (locsolta.

Tiszta, csendes reggel volt, a imalomajtón is betévedt egy kószáló fénysugár, s körbetáncolta a gépeket. A férfi a ládán ült, horpadt kenyénsarkot tört ketté. Az egyik darabot a kisfiúnak nyúlj tattá.- A (tiéd — mondta.

Száraz, savanyú kenyér volt, a kisfiú nem evett ilyet soha.

Az erdőben gyalogoltak, egészen délig. A fák tövében szürke bópaimacsok ‘hasaltak, de a föld már megengedett, s megőrizte cipőik nyomát.

Általában a gyalogúdon mentek, néha azonban a (férfi gondolt egyet, is fldkanya- cították valamelyik dombot. A kisfiú úgy látta, hogy a (férfi jól ismeri a környéket.

(Délutánra a fák elmarad talk, széles, sima rét terült eléjük. A ifű csatakossá tette a lábukat, toosogósokkal veszkölődtelk; a kisfiú a vasúti .töltés (felé mutatott, s a férfi bólintott.- Vágjunk át - .mondta.

Fejük fölött zenéltek a telefondrótok, a kisfiú ezt (hallgatta, s megpróbált ütemre lépni. Aztán g pulira gondolt. iMi lehet vele? Csak méz Ilonka nénire, s nem tud válaszolni, hiszen a kutyák nem tudnak (beszélni. S vajon an it csinálhat most Ilonka néni? Egy pillanatra a szájában érezte az aludttej savanyíkás ízét, Ihűs simogaitását, látta a mozdulatot, alhogy Ilonka .néni feléje nyújtja a kézhez Simuló csuprot, aztán a kemence vaisaj.taja izzott fel rózsásan., Ilonka néni neki fűtött (be, hogy kerek, lyukacsos laskát süssön. A kisfiú szerette Ilonka nénit, s inam csak azért, mert az édesapja megmondta,, hogy szeretni kell, mert Ilonka néni az édesapja testvére, .nem,, egyáltalán nem azért; nagy, kék szemére emlékezett, amint reggelenként megcsillant a félhomályos szobában, lassú, szelíd szavalna, a furcsa á-ba .csúszó a-kna, mindarra, amiért szeretni kellett Ilonka nénit.

A férfi most lassított, s a kisfiú kezéért nyúlt. Ahol a vasúit kanyarba (hajlott, egy szurkozott 'telefonoszlop tövében két (katona cigarettázott.- Jó napot! - mondta a (férfi, amikor a katonáikhoz értek.- Napot! - dünnyögte az egylik, a magasabb.

Bőrszíj feszült a Imeliüköm, az övükre akasztva is duzzadó vásZontáslkák. Rá sem pillantottak a kisfiúra, a férfit mustrálgatüák, földe, .föl-le, mintha a magassága érdekelné őket.

no