Életünk, 1972 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 1. szám - Paku Imre: Bárdosi Németh János

fejlődött nála, nagy erővel belejátszottak e Üdét kötetnek «verséibe a hatások (Kosztolányi Dezsőé meg Juhász Gyuláé). A lírai őszinteség, kereseblenség földeden két erénye c kezdő, vajúdó, alakuló korának. Ami pedig önmagára való találásának későbbi magva lett: éppen őszintesége kötelezte szemléiébe mélyítéséire; a parasztság életiát ő nem látta sohase idilli állapotnak, együgyű meghitt boldogságnak, a népdal és a népművészet megszépítő alkalmainak, búbándt-lféled tető játéknak. Saját sorsából, Bárdoson töltött gyerekkorából nagyon iis tudta, mit jelent jobbágyivadéfcaák lenni, vagyis mindenkor teljes kiszolgáltatottságban élni. A táj szép, változatos, banne az emberi sors keserves és egyhangú.

Magyar vidék, szép és szomorú, ege kék, de egy sötét felhő vonul át rajt

olyan, mint síron a koszorú, szép és szomorú.

(Magyar vidék, 1924)

E sötét felhő a gond, a megélhetés, a pusztai létezés fájdalmas jelképe. Egy másik hasonló jelkép: x

....

Ö

rökkön zúg az Élet kútja,

De csak a föld felé visz útja,

Ki égre tör és felleget űz:

Lehajlik, mint a szomorúfűz.

(Sínvers, 1926)

Nincsen ezekben a sorokban nyoma se az idílílnék, Gárdonyi Géza szelíd imétlabújiának, Szabolcsika Mihály akác-virágos vidámságának. Egészen más hang ez, mégha bizonytalan is, de zengése, kcímor bánata igaz és ősziníte. A közösség sorsa szintién mádként jelenik meg, mint élődéinél vagy némelyik inépiesikedő ikortársánál.

Ha sorsom hídja áthajol az égen, virágot kötök kalapodra, te jóságos, ki úgy éltél szegényen,

mint mesében a sok-gyerekű molnár, ki gabna híján szívét őrölé fel, a gyermekeid vértanúja voltál.

(Apám, 1927)

Ezek az idézeteik nyilván mutatják: a díszítőelemek régiesek, a forma megszokott, de a mondanivaló mélyen ott sajog, jajomig az őszinte fájdalom; a mostoha sors borong benne. Költőnk útja, sóhaja Visszavisz falujába, városi falak között a falvak féltése, megmentése nyugtalanítja. Hangját, formáját ez a forrongás, elégedetlenség csiszolja, edzi, tökéletesíti (Hajnali udvar, 1931). Majd a nyíltabb színvallás sorai következnek:

Testvéreim, emberek a földön, ez a világ nem kjzloda, börtön: erdő, mező, madár a faágon, mindegyik egy szerelmes barátom.

9