Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám - SZEMLE - Rónay László: Jegyzetek Radnóti költői környezetéről
torok világát idézte vissza, ZeLk Csuklódon kibuggyan a vér című kötetében a természetet szólaltatja meg, mint az emberi világ kegyetlenségéinek, törtetósének ellenképét, Vas István őszi romboláséiban a várost próbálja idilli vonásokkal ábrázolni, mert Nyáj és pásztor, ház körül apró csirke, galamb, Énkörülem nem vála természet, csak a gang. (Levél a szabadságról) Még Jankovich Ferenc Párizsiban megjelent Kenyérszegéstbm is ugyanez a bukolikus ihletés érződik néhol. Valamennyiüknél kicsit stilizált, kicsit tudatosan alkalmazott ez az ihletés (de Horatiusnál és Berzsenyinél, a nemzedéki mintáknál is ilyesféle!) s mindnyájan a költői nyelv megújulásának nagy pillanatát várták tőle. Radnótinál azonban többről is van szó. Már legelső verseiben funkciójuk van a természeti képeknek, s idillikus korszakában is -mint erre Tolnái Gábor figyelmeztet jegyzetek Radnóti Miklósról című tanulmányában — tudatosan vállalja a költészet társadalmi mondanivalójának és hasznának ars poeticáját. Nála nem csak bukolikus motívumokat hordozott egy-egy ilyen kép: „A fák vörös cirágo'kat lázadnak éjjel”. Egyik legszívesebben használt jelzője lesz a „vörös”, annak minden forradalmi jelentésével együtt. A bukolikus korszak lezárásának, illetve első korszaka elmúlásának is dokumentuma a Vajda János Társaság Antológiája, ímely a fiatal költőik bemutatása végett jelenít meg 1934-ben Kárpáti Aurél előszavával. „Akik ebben a kötetben összetalálkoztak írja —, valamennyien fiatal költőik, innen vannak a harmincon. Legtöbbjük neve ma még ismeretlen vagy alig ismert. Kedvezőtlen sajtóviszomyaink között ez az antológia igyekszik útjukat egyengetni a közönség felé. Verseiket mind magúik küldték be a Vajda János Társaság felhívására, így hangsúlyoznom kell, hogy a bíráló bizottságnak csak a beérkezett anyagban volt módja válogatni.” Az antológia Bethlen (Boldizsár) Iván, Hajnal Anna, Jékely Zoltán, Keszi Imre, Qrtutay Gyula, Radnóti Miklós, Rónai Mihály András, Szabó Zoltán és Toldaliagi Pál költeményeit tartalmazta. Legtöbben a Perspektíva, a Névtelen Jegyző és a Pesti Napló (hasábjain indultak, írásaik jelentek meg az Erdélyi Helikonban sőt — némelyiküknek — a N yugatfoan is. Vannak közöttük, akiket érdeklődésük ma már őség elvonzott a lírától, Bethlen Iván szabadverseit sem a saját, inkább Kassák ihletése élteti, s Ortuttay Gyula költeményei is inkább a jövendő prózaíró objektivitását előlegezik. A többiek azonban mind a nemzedék költői, verseikből rajzolódik ki az a lírai körkép, amely Radnóti költői környezetét leginkább meghatározta. Hajnal Anna első verseiben a vengiliusi bőség, az antik bukolika világa zeng vissza. Zárt, feszes, formailag szinte teljesen kialakult költészet az övé, s tudatosan zenged vissza itt-ott Tóth Árpád, s kivált Berzsenyi ihletését. A való világ, a környezet számára csak közeg, a szubjektum hordozója. Szívesen ringatódzik hunyt szemimel és idézi vissza az emberiség aranykorát. „Behunyt szemmel jártaim / Illatot ittam / és zenét” — írja ogythelyütt. A valóság nem az ő birodalma: tétován, idegonül mozog benne: Csupa forró erő, kérdőre von most a nyár, hol van termésed, virágkorodból mi lett? Mit felelhetek neki? Életem számba veszem. Minden illan, enyész, mint a tűzszivárvány, adja s fölissza az ég tűnő fiatalságom, világ visszfénye, te, hálából mit hagysz a világra? (Temetőben) 84
