Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 1. szám - MŰVÉSZETRŐL-MŰVÉSZEKRŐL - Dévényi Iván: Jegyzetek Gadányi Jenőről

A divatos művészeti jelenségekre kevés ügyet vetett, Picasso, Braque, Georges Rouault, Matisse alkotásai, a szürrealisták és absztraktok legjobbjainak művei viszont a reveláció erejével hatottak reá. 1927-ben sor került első önálló kiállítására a Goldschmidt-ga- lériában, a Majna melletti Frankfurtiban. A kiállítást és Gadányi művészetét a weimari Németország tekintélyes művészeti kritikusa: Reifenberg melegen méltatta a Frankfurter Zeifungiban; a német művészeti író cikkét a Pester Lloyd is átvette, így a hazai művészetbarátok is tudomást szereztek a fiatal művész síiikeres külföldi szerepléséről.

Párizsi tanú lm árnyaltj áról hazatérve Gadányi Jenő részt vett a fiatal, progresszív irányzatú festők és szobrászok tömörülésének, az ,,Üj Művészek Egyesületié’ ’-nek (ŰME) megalapításában. Hogy megélhetése biztosítva legyen, tanonciskolái rajztanárságot vállalt. „Így ugyan nem szentelhettem egész időmet saját munkámnak, de megmenekültem a lélekölő anyagi gondoktól és a még lélefcölőbb, művószetgyilkes műkereskedelemtől. A hírnév vagy az anyagi jólét reménye sosem csábított arra, hogy meggyőződésem ellenére fessek vagy áruba boosássam magamat.” (Művészeti lelkiismeretéve! összeegyeztethetetlen munka valóban soha nem került ki Gadányi kezéből. 1949-foan egy művész- és írótársaságban - ahol ő is jelen volt - valaki megjegyezte, hogy ezentúl szkcmatikus módon megfestett, technikolornaturalista képeket kívánnak a kultúrpolitika irányítói a festőktől. A kijelentés utáni csendet Gadányi iballk, de határozott szavai törték meg: „Én csak egyféleképpen tudok festeni...” Gadányi, a makulátlanul etikus művész József Attilával vallotta: „Az ón vezérem bensőmből vezérel...”)

A mester a lassan kibontakozó, szüntelenül kereső, sokat vívódó, gyötrődő, ele életcéljuk megvalósítása felé konokul, eltökélten haladó alkotók fajtájához tartozott. Huszas, harmincas évekbeli munkái („Egyensúly zöld középpont körül”. „Színes nyitott tér”, „Olvasó nő”, „Női akt gyümölcsökkel” stb.) a művész útkeresésének dokumentumai. Munkásságának (kiteljesedése viszonylag későn következett be, a 40-as és 50-es években, dhban a két évtizedben érkezett el pályája csúcsára. Mint Pogány Ö. Gábor írja „A magyar festészet forradalmárai” című könyvében, Gadányi „szinte észrevétlenül, csendben és cknboraságok nélkül nőtt legszámottevőbb mestereink közé”. Ebben az időszakiban születnek művészetének - és egyben a XX. századi magyar pik- túrának - olyan érett, salaktalan darabjai, mint a „Fekete táj”, a „Zöld harmónia”, az „Orgonáik”, a „Vénusz” a „Békásmegyeri táj”, a „Nő kendenmagos kakassal”, a „Krisztus a keresztfán”, a „Balaton”, a „Múzsa”, a „Látnok”, a „Kukoricaföld” című olajfestmények, a „Táj lovakkal” című gobelin 'és számos szinpoimpás alkvatell, egy sor remek rajz - közöttük egy sorozat illusztráció Villon „Nagy testamentum”-ához.

A felszabadulás utáni művészeti csoportosulások közül Gadányi a „fauve”, szűr- realista és nonfiguratív művészeket összefogó „Európai Iskolá”-hoz csatlakozik - ami érthető is, hiszen a .művészetről vallott felfogása több ponton megegyezik az avantgarde irányzataik esztétikai elveivel. 1946-fcan az újjászervezett Iparművészeti Főiskola tanárává nevezik (ki, majd 1948 tavaszán - Pán Imre rendezésében - gyűjteményes kiállítása nyílik az Ernst Múzeumban; a tárlaton hatvannégy mű adott áttekintést festői munkálkodásáról.

Az 1949 és 1956 közötti periódusban - amikor a „Drága Rákosi elvtársinak jelentjük . . .”, a „Békékölcsönjegyzés a szerelőcsarnokban” és „A füttyös ikailauznö” című termékeiket állította .követendő példaképül művészeink elé a dogmatizmus -, Gadányit is megfosztották attól a lehetőségtől, hogy munkáit bemutathassa a közönségnek; clbocsájtották - ráadásul rendkívül megalázó körülmények között - az Iparművészeti Főiskoláról is. Békásmegyeren él ezekben az években teljes visszavonultságban, munkájába temetkezve, anyagi gondokkal küszködve. Sokat van együtt néhány hű barátjával: Kassákkal, Reményük Zsigmond íróval, Bene Géza festővel. Naplójában így ír ezekről az időkről: „Kolostori magányosságban élünk . . . Lassan gyökeret eresztünk

6}