Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 1. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Varga János: Brigád a Herpenyőn

- Sok volt, nem volt sok - minők azt keresni? Megérte. Egyszerűnek láttad te is még az elején. Mondtad is, hogy majd csak megleszünk valahogy - aztán elindultunk.

Vigyázva csepegtetem -a zsírt. Figyelek. Értem, a beszélgetés most már egy kicsit nekem Is szól. Vagy éppen nekem.- Nagy feladat volt az, mert nehéz fizikai munkát végez az -ember. A tanulásiból meg már régen kikapcsolódtunk. Irodalom, történelem, politika - sóik olyanra rájött az ember, amivel különben nem nagyon találkozott volna.- Talán, ha nincsen ez, nem is kezdtem volna el olvasni bizonyos műveket. Illyés Gyula és a többi írónak a műveit. Szakmai szempontból meg különösen jól jött. Ugye már hét éve vizsgáztunk belőle. Bizonyos részei már feledésbe mentek volna.- A legnagyobb tét Budapest volt.- És a legnagyobb ellenfél Szelkszárd. Már tartottunk is tőlük. Azért a végéri hát minekünk sikerült az első helyre jutni.- Olyan élmény volt ez, akinek ilyenben nincs része, az talán nem is tudja elképzelni, hogy mit jelent egy országos versenyen elsőnek lenni és egy olyan versenyen, amelyiken ötvenkétezer induló volt, mert ennyien indultak a szocialista brigádok vetélkedőjén.

A mellettem ülő zsírtól fényes kezét bámulom. A vaskos tenyérben eltűnik a bicska, a penge hegyét látom csák s rajta a még pihenő -utolsó falatot. Kanna fedelébe csobban a víz. Hangos fcortyo-lás zárja a beszélő utolsó szavait és én magamban összegezem: ötvenkétezer szellemi ellenfél, három hónap szigorú tanulás - irodalom, történelem, politika, a szakma kérdései - a nehéz fizikai munka mellett -és az eredménye, az országos elsőség. Nem tudóim, a költő soraiig eljutottak-e: „Te ész, te gyűrűző, csodás fény, foszfor a sárban ... - ember a neved.”

A kanna körbe jár.

Csattannak a bicskák, a kopott aktatáskazárak.- Volt egy kérdésünk a vadkárról, nagyon jól válaszoltunk, aztán az önbizalmat adott. . .

Elmaradt emlék. Mindenki másra gondol már. Az ebédidő végén járunk.- Vad? Van -bőven. A múltkor i-s Kemanasen dolgoztunk. Mentünk ki a mu-nfcate- cületre éis vaddisznó, előttünk, ahogyan mentünk, az -álén csak szembe -nézett velünk.- Nem régen meg -a szél-estei erdőrészefcben tizenkét bika vonult -át -előttünk. Meg is álltunk és csodák-csodája, úgy laböktek a bikák is. Volt közöttük olyan gyönyörű példány, hogy hát azt -el se lehet képzelni annak, -aki ilyent -még -nem látott. . .

Ketten -beszélnének -még, túljutottak a tartózkodáson. Felz-úgnak a -motorok, ez őket is szólítja. Elköszönnék. Szótlanul mennek egymás után. Lépteik alatt egyre mesz- szebhről ropog az avar.

Léptek zaja, motorfűrész vijjogása, a balták csattogása folyik egybe, ahogy ón is távolodom. S -mint a krétaírást - kisebb, -nagyobb, vékonyabb, -vastagabb jeleket - a tábláról -a szivacs törli a szemünk elől, -miig marad a fekete szín, úgy törli -egy láthatatlan kéz fülemből a -hangokat. Valami különös atmoszféra vesz körül. Meghatározására kevés a szó; lélegzik, sóhajt, beszél az erdő.

Szól zengett a nyárleveleket.

55