Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 6. szám - EMLÉKEZÜNK - Könczöl Imre: Bán Aladár

Észt Irodalmi Társaságnak, s mindkét államitól több magas kitüntetést kapott. Amikor legutolsó és a legmagasabb finn kitüntetést kapta, nagyon reménykedett, bogy most már talán a magyar kormány fc felfigyel .munkájára és felemeli majd szerény tanári nyugdíját. Ehelyett azonban osiak üres ikormányfőtanácsoisi címet kapott, amelynek később szomorú következményéi lettek. 80 éves korában emiatt vonták meg egy időre a nyugdíját és a budapesti kitelepítések mechanikus végrehajtása során éppen azon a napon, amelyen egyik művét agy Sztálin-díjas zeneszerző megzenésítésében műsorára tűzte a rádió, vitte a kitelepítő vonat Üjfahórtó-Szegegytháza tanyára, áhomnan irodalmi és tudományos életünk képviselőinek közbenjárására térhetett utolsó otthonába, Győrbe.

Öreg korára annyira visszavonültan ólt, (hogy még a szakmabeliek egy része is halottnak hitte. Ezt a hiedelmet terjesztette az Üj Magyar Lexikon is, amely szerint már 1945-ben meghűlt, is ezt a téves közlést a Kislexikon is átvette, ö azonban vastag betűkkel odaírta „halálánák” éve mellé a lexikonba: „Még élek!” - és fittyet hányva a halálhírére, a sérelmekre és az elfdedéttségére, terveket szőtt és fiatalos hittel dolgozott. Amint egyik Képes Gézához intézett levelében írta:

Hallok ugyan, de nagyot; látok mindent, mi nem apró;

Állni tudok még, de jobban esik ha ülök.

Ámde a képzeletem lát, hall, mint ifjú koromban és szabadon szárnyal, merre a vágyam űzi.

Nem llehet meghatottság .nélkül lapozgatni öregkori kéziratait, amelyeket életének kilencedik évtizedében remegő kézzel, öreges betűkkel vetett papírra. Még mindig tervezett, új föladatokat (tűzött maga elé és ezek megvalósításához gyűjtögette az adatokat, készítgette a jegyzeteket. Ekkor születtek költői termésének legjavát jelentő aforizmái és epigrammái, ekkor öntötte végleges formába sampo tanulmányát, csiszol- gatta, javítgatta, új kiadásra készítette elő az élete főművónek számító Kalevipoeg fordítását s 88 éves fejjel magyarázó és méltató tanulmányt írt hozzá.

Akkor se .pihent .meg, miikor a Kalevipoeg új kiadása imár a nyomdában volt. i960, május 2-í dátummal ezekkel a sorokkal kezdett meg egy új jegyzetfüzetet:

Ha van gondolatod, ne bízzad a röpke szelekre,

Gazdag termést hoz a mag a dús talajon. . .

S ezt a gondolatot egy levélfogalmazvány követi, amelyet valószínűleg Ortutay Gyulának szánt. Jóformán a halálos ágyán írta. Minden arra vall, hogy ez volt élete utolsó levele. Betűi már alig olvashatok, .de még 'ekkor is az a gondolat foglalkoztatta, hogyan hasznosíthatná magát, hogyan szolgálhatna a magyar irodaiamnak. Mindig használni akaró egyéniségének jellemzésére - és példaadáskónt is - érdemes néhány sort idézni belőle:

,,. . . Az I. nemzetközi finnugor kongresszus ákalmára mintegy a rökon nép ajándékaként megjelenik az észt eposz új kiadása . . . mely a nemzetközi összejövetelen bizonyára becsületet (hoz a magyar névre. Most egy új gondolat támad bennem: nem szolgálhatna-e .az ón szerény egyéniségem is valamiképpen a magyar irodalomnak, mielőtt a (közelgő Vég kiveszi kezemből a tollat? Nem volna-e népünkre nagy veszteség, ■ha a rokonnépii gondodat régi munkása szótlanul távozna a földi életből? Megvallom az igazat, sokat foiglalkoztam e gondolattal s elmémben kialakult egy általános érdekű irodalmi mű körvonala, mely arra ösztönöz, hogy ezt papírra vessem <s Önhöz juttassam, hogy megbírálja a kérdést: érdemes volna-e egy finnugor néprajzi művekből összeállított kötet kiadása? ...” S leírja a könyv vázlatát is.

527