Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 6. szám - Farkas Imre: Boldog oroszlánok II.
ellensége az ember, a túlszaporodás fölszámolása tehát emberi feladat. Az elefánt egy mázsát vagy két imázsát eszik meg naponta. A Tszavo Nemzeti Parik elefántáillománya jó ezer, a 'hfrvaüallois jelentés szerint. Nékem biztos adataim vannak arra, hogy ennél sokkal több, csak nsm merik bevallani. Tessék elképzelni, micsoda őnületes növénytömeget megesznek ezek. És tízszer annyi az, amit eközben elpusztítanak.- Ahogyan ezt Magyarországon mondjuk, dkszerű vadgazdálkodással lehetné téhát segíteni az ottani helyzeten?- Kizárólag az okszerű vadgazdálkodás hozhat eredményt, s jó példája ennek a magyarországi. Igaz, ott isclktkaíl nehezebbék a feladatok, de 17 éves afrikai tapasztalatom lés magyarországi ismereteim birtokában mondhatom, nem megoldbaíatlanok. Legyenek nemzeti patkok, de iezek az ország területéinek csak 3%^át teszik ki. S mi lesz a megmaradó 97%ikal? Csak a magyar vadászati viszonydk átültetésével, alkalmazásával lehet Afrika vadállományát megmenteni.- Van erre remény?- A helyzet most nagyon biztató. Ez a vadászati világkiállítás óriási lépéssel vitte előre az ügyet. Én semmi mást nem kértem az ottani és az itteni kormányoktól, csak azt, hogy egyelőre létesítsünk mintaterületeket. Én a Méruban megcsináltam, óriási sikerrel és kitűnő eredménnyel. Most próbáljuk meg egy máslik területen. Meggyőződésem, hogy ott is ugyanúgy sikerül, mint Méruban. * A nehéz kiállítási napot követő beszélgetésnek a kora est szakított véget. Kímélni szerettem volna Nagy Endrét, fontos beszélgetésre készült másnap. Többször is indítványoztam, pihenjünk agy-egy összefüggőbb részlet után - nem lehetett kímélni őt. Az első szünetben arról a végzettel fenyegető kalocsai napról beszélt, amikor Zöldi Márton SS-egyenruhában jelent meg nála. A látogatást követően feleségét internálták, Nagy Endrét lefokozták, bebörtönözték. A második pihenőben arról hallottam, hogy Tanzánia magyar erdészeti-vadászati szakembereket kér - s küldenie is hasonlókat a magyar vadgazdálkodás és természetvédelem tanulmányozására. Hanmadízben a szomszéd szdbát szinte bevilágító négy gyönyörű leopárdbőr társaságában mondta él, minden éviben két leopárdot ejt, ihogy őrizze vadászterületének biológiai egyensúlyát. Végül is befejeződött az érdekes beszélgetés. Éppen időben ahhoz, (hogy dr. Nagy Endre másnap pihenten, rendezett gondolatokkal indulhasson arra a találkozásra, amelyen Tanzániában 'lévő vadaskertiét és állatkertijét a magyar tudományos és kulturális törekvésék céljára ajánlotta fel. 522