Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 6. szám - Kósa Csaba: Szeszélyes nyárutó (elbeszélés)
Természetesen gondosságot ígértem.- Elvárom - mondta Kovátzné bogy rendet, tisztaságot és fegyelmet hagyjon maga után! A személyre utaló sértegetéseiket imár kevésbé kedvelem, ám kénytelen voltam elismerni, hogy tulajdonosi minőségében ilyesmire is felszólíthat. Szó nélkül várakoztam, míg sarkom fordáit, s hálószobájába indult. Távozásában azonban akadályozta a tény, hogy a beszűrődő hol-díény gyenge világánál nem lelte a kilincset. Egyre idegesebben, végül már teljesen megzavarodva kotorászott az ajtón.- Kissé 'balra - segítettem - és kicsit lejjebb! Végül szerencsésen kitalált, de imég annyi fáradságot som vett magának, hogy megköszönje ezt a jó szememnek köszönhető éjszakai távirányítást, amely meglehetősem kínos helyzetből szabadította ki őt - gondoljon csak arra, ihogy a holdsugár fényszóró módján szaladt az öreg hölgy könnyű hálóimgének, is az ajtó sotétebh felületién oly szabályos rajzolat jelent meg az aszott test körvonalairól, mint a röntgenorvos képernyőjén a mellkas bordáiról. Csöndes éjszakánk -vök, jóízűen aludtam. Soha életemben nem ismertem az ittenihez hasonló kedves rekamiét, közepén a testemhez alakult teknővel, halkan hegedülő rugók, múlíszázadibeli illat... Tehetek-e róla, hogy nem ébredtem kellő időpontban? Miként dúlt-fúlt özvegy Kovátzné! Azt hallotta volna igazgató elvtárs, félig már értene is!- Megsértette az egyezményünkben foglalt hatályos elhatározást! (Azt hiszem, a férje táblabíró volt valahol Erdélyiben.) Nyolc óra tizenkét percet mutat a konyhabeli óra, és feltételezem, a rádió is igazolja ezen időpont helyességét. Kíváncsian várom, mi történjék ezek után?! Mivel jobbat nem -tudtam, felajánlottam maradásomat. Az özvegy nagy tragilkákat megszégyenítő pózba ment át, egyik lábát -előrevetette karját az égnek, vagyis a mennyezetnek emelte, is elárasztott szózuhatagával. Nem untatom Ónt a részletes -leírással, elég, ha az érzékeltetésnél maradok: egyszóval paragrafusok, jogi szabályok, törvényerejű rendeletszámok röpködtek a levegőben - olyan átkokat raktároztam el, amelyeknek negyedrésze is bőven elegendő lenne, hogy alulról vizsgálgassam a sírkövek -szemcsés -szerkezetét. Sejtheti, a végtelenségig én sem bírtam hallgatni nevem és jiellamam ibemocskolását, felültem a tékáimén, s - szokásomhoz híven, homlokomat tenyerembe hajtva - így maradtam pind-urkát. Hej, most rontott csak nekem isteni-gazából az idős hölgy!- Bocsánat - védtem ezt -az -utolsó, mindennél szentahb bástyát. - Minden reggel így teremtek rendet a fejemben. Ez már családi szokás nálunk, dédatvám is, mielőtt bement a malomba, percekig magába -mélyedt a diófaágy szélén, s élete példája azt mutatja: eredménnyel tette. Gyönyörű kort ért meg, s hírét Siam ismerte az idegeskedésnek. Nahát, mintha öngerjesztő lépett volna -működésibe valahol az özvegy hasában! Szedjem csak -össze minél hamarabb a gondolataimat, de velük -együtt a cókmókomat is, és pucoljak sebesen a környékről, míg meg nem tudom, ki is az a Kovátz Nándorné! ö szélíd asszony, úgy -ismerik az egész környéken, de még azon túl is, mint tisztességben mogőszül-t, csöndes, jóindulatú lényt... és itt elképzelheti -mindazt, amellyel hasonló helyzeteket ábrázoló regényükben valaha is találkozott.- Már elnézést - szóltam az -ágy szélién üldögélve borotválkoznom is kellene... Ilyen borostás ábrázattal igazán nem mutatkozhatom a városban, főképp nem a munkahelyemen, ahol pedáns ember hírében állok!- Pedáns ember! - visította fajihamgon az özvegy és szívéhez kapott. Ez már igazán sértett, s bár nem feledtem, hogy idős, beteges (hölggyel állok - illetve ülőik - számiban, az igazság tudatában komoly hangom figyelmeztettem Kovátz-
