Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 5. szám - SZEMLE - Seres József: Cseres Tibor: Játékosok és szeretők

menyek furcsa szálakon s elképesztő groteszk- séggel függenek össze. Gyaraki például - ép­pen mert újságíróként háttérbe szorítják az említett eset miatt - esti iskolában is munkát vállal, tanítja Tarsoly Piroskát, a técsői tsz elnökének a lányát is, és csakhamar kapcso­latba kerül Czakó Balázs técsői középpiaraszt- fcail, aki Piroskának udvarol. S Czakó Balázs egyik legjobb ismerőse a statáriális bíróság elé állított Darók Józsefnek. íme néhány szál a bonyolult kapcsolatok egyik oldaláról. A másik oldal talán még érde­kesebb. Darók egyik lánya ugyanis Pesten ment férjhez Paliai Gáborhoz, a Növényter­mesztési Főigazgatóság vezetőjéhez. Ezt per­sze senki sem tudja a faluban, de Paiilainak nem lehet közömbös a técsői ügy. Egyik ügyes alkalmazó,ttját, Vámos Hildát küldi le, hogy akadályozza meg a katasztrófát. Hilda eleget tesz küldetésének. Az egész statáriális tárgya­lás kudarcba fullad, de Hilda megismerkedik Técsővel, Gyarakival, Darókkál, az ügyésszel, a megyei bírósággal, a falu pedig az akarnok, buta tsz-tílnök és párttitkár jóvoltából köze­lebbi kapcsolatba kerül a növénytermesztési központtal, s a kokszagiz-(gumipitypang)-iüer- mesztéssel. Aztán egyszerre mintha minden és mindenki megbolondult volna, vagy hirtelen mindenki alattomossá, gyáva sunyivá, kegyeden szadis­tává, mániákus őrültté, kéjenc hisztérikává vált volna. Egyelőre bizonytalan, hogy mi is tör­ténik tulajdonképpen a növénytermelési köz­pontban. Komolyan hiszik-e a koxagiztermdlós fontosságát, vagy csak nem tudják fölszámolni az elindított kezdeményezést? Vagy talán nem merik? Nehéz elhinni, valóságnak elfogadni, hogy egy évi telj.es csőd, eredménytelenség után a koxagiz-termelés felszámolása helyett évi hatezer holdra akarják kiterjeszteni, és nincs senki, aki felelősségre vonhatná őket. Hildának semmi tényleges dolga nincs, de min­dent igazolnak a politikai szólamok. És ter­mészetesen nincs dolga Pailainak, és nincs ér­demleges dolguk a beosztottaknak sem, mégis mindig lázasian szerveznek, lázasan tevékeny­kednek. Érthető, hogy mindez valami torz zül­lésbe torkollik. Torz szerelmi, vagy inkább csak szexuális viszonyok alakulnak ki. S ebibein addig mennek, hogy kiszállásaikat is erre szán­ják. Igazi orgiákat rendeznek. Látszólag fontos országos dolgok történnek, az író azonban, hogy eleve leleplezzen, belül­ről ábrázol: Hildával mondatja el a regény nagy részét. Hilda naplója a kötetlen nyílt ön­vallomás. (N evezhetnénk akár önlelepllezósnek is.) Minden egyéni üggyé, individualista, sőt gátlástalan önérdekké válik. A politika, az osztályharc, a szocializmus, a munka, a terve­zés mind csak eszköz vagy védőfal, amely möigé bármikor odabújhatnak, s ahonnan tá­madhatnak, ha érdekük úgy kívánja. Persze, ez sem ilyen egyszerű azért. Cseres alakjai ko­rántsem ilyen átlátszóak. Művészi, sőt korihi­telük van. Mert az sem igaz, hogy azokban az években a Hilda-, Pallaá-félék semmi maga­sabb célt nem néztek volna, semmi szépért nem lelkesültek, vagy hogy Gyaraki László csak ide-oda tolt játékbaiba lett volna. És lent a Viharsarok parasztjaiból minden nemes tűz, forradalmi láng kihunyt volna, s éppen Kooor Gyula, a teljesen műveletlen és műveletlen- ségében gátlástalan párt titkár, vagy a gyáva, de örökké bosszút lihegő Tarsoly lenne a jel­lemző. Mert a másik oldalon meg már Darók Józsefet és Czakó Balázst találjuk. Darók ér­telmes okos kulák, aki meg is menekül a kö­téltől, bármim mesterkednek ellene Kocorék, míg Czakót, az önérzetes középparaszt minta­gazdát végiül sikerül felaikasztatniok. Kegyetlen világ Cseres Tibor regény világa, de nagyon is valóságos. A regény problémája azonban mégsem az említett tragédiába tor­kollik. Ez is csak egy adalék az országos mé­retű katasztrófa és a fenyegető széthullás áb­rázolásához. Égy olyan társadalmi helyzet tük­röződéséhez, amelyben minden nagyszerű, szép eszme kezdi hitelét veszteni, s az emberek egyrészt menekülő vérengző farkasokká, más­részt végképp tehetetlen, megzavart tömeggé válnak. És vajon meddig tarthat ez az álla­pot? Akkor ezt senki se látta. Senki se tudta hogyan lesz vége, hogyan derül tisztává, re­ményteljessé újra az ég. És Cseres nem vállal­kozik útmutatásra. De nincs is szükség rá. En­nek feltárása egy új, talán még sokkal nehe­zebb, keservesebb feladat lehetne. Egy egészen új regényé egészen új hangszer eléssel. Az író ebben a regényében a leleplező élmény nyúj­tására vállalkozott. A megrendültség, a hu­mánum mély érzetének fölkeltésére, mint évek­kel előbb is tette a Hideg napokhú. Van valami tragikus megbomlottság ebben a társadalmi képben. Vagy megszállottság in­kább? Cseres ábrázolásmódjához ez illik in­kább. Megszállottság az, amit a regény hő­seiben érezhetünk, s a megszállottság minden esetben, vagy Legalábbis többnyire végletekre ragad. Ezt kell szem előtt tartanunk, amikor azt mérlegeljük, hogy mennyire igaz, valós ez a kép. A tükör, amit elénk állít, minden bi­zonnyal torzít. Nem 'igaz, hogy minden rossz volt, hazug volt, hogy az emberek mind fele­lőtlenek, önkényesek, züllöttek, tobzódók, akarnokok, buták vagy gyávák, menekülők voltak. Pedig a regény egy kicsit ezt a meg­hökkentő érzést kelti bennünk. Valahol a fel­idézett képek melyén mégis ott érezzük a tö­megek elfojtott, kitörni készülő erejét. Két­ségkívül sötét a kép, de elhibázottnak akkor mondhatnánk, ha mögötte nem a tisztulás erőit, hanem a pusztulást, a reménytelenséget sejte­nénk. Gsieresnek volt ereje ahhoz, hogy az emelkedést, s ne a végső süllyedést sugallja. Hogy miben mutatkozik ez meg? Konkrétan nehéz lenne megjelölni. Talán abban, hogy mi az, amit elítél. Vagy hogy a felszín egyre tor­472

Next

/
Thumbnails
Contents