Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 5. szám - TANULMÁNY - Szentmihályi Imre: Egy zalai néprajzos vasi kutatásai
de szintén vasi és mindkét megyét érintő kérdést megemlítenem. A dunántúli hadak főkapitánya, Batthyány Ádám 1649-ben a város végvárrá szervezésével kapcsolatban elrendelte Körmenden az összes lakóház ‘jegyzékbe vételét. Ez meg is történt, így több mint 230 (!) akkori népi épületről van viszonylag részletes leírásunk. A leírás kiterjed a tulajdonos vagyoni helyzetére és arra, hogy háza kályhás-szobás (füstöskonytiás) vagy füstös-szobás (ifüstösház) volt-e, milyen ihelyiségékből állott stb. Ez a több mint 320 éves forrás hallatlan értéket jelent nemcsak a ‘körmendi népi építkezés, hanem az akkori nyugati magyar ház különböző típusainak, a háztípus fejlődésének megismerése szempontjából is. Külön értéke, hogy az egyes háztípusokat meglehetős biztonsággal tudjuk kapcsolni a vagyonilag eltérő helyzetű rétegekhez. Az összeírást levéltárosok közölték .már ugyan, de néprajzi értékelése, a terepen még megtalálható legrégibb házakkal való egybevetése néprajzos feladata. Remélem, hogy e készülő .munkámmal a néprajznak, egyben Vas és Zala megyének is sikerül majd új tudományos eredményeket nyújtanom. Az építkezésen kívül kutatom a göcseji etnikumot és a Göcsej szó eredetét is. Az a sok történeti kapcsolat, amely Göcsej népét a szomszédos Őrség népéhez fűzi, és az Árpád-kori közös határvédelemre nyúlik vissza, eléggé ismert. Nemcsak az őrségi, de a göcseji nép is határőrnép volt, csak Göcsejben előbb szűnt meg e funkció, mint az Őrségben, viszont nálunk az őrök utódai tovább - egészen 1848-ig - tartották meg kiváltságaikat, mint az Őrségben. Kölcsönös kapcsolatok gyakran még akkor is vannak, ha ezek valószínűsége az első pillanatban csekélynek látszik. A „Göcsej” tájnév sajátosan egyedinek, csak a zalai tájhoz fűződőnek látszik. Ezzel szemben „Göcsej” dűlőnevet iSzaláfőn is találunk! Ennek az oka bizonyára az, hogy a XVIII. században (kb. 1730-1780. között), a vallási villongások idején az őrségi reformátusok rendszeresen Göcsejbe jártak istentiszteletre. A házassági kapcsolat a későbbi időben is rendszeres volt a két azonos vallású néprajzi csoport között. Levéltári kutatásaim során olyan XVII. századi zalai adatokat találtam, amelyek bizonyítják, hogy területünk neve egyidejűleg Göcsetjj) és Göbö.cse volt. Mivel később a Göcse(j) forrna vált általánossá, feltéhető, hogy az eredeti tájnév — ezt más szempontok is alátámasztják! — a Göböcse volt. Ez tájiszóként Veszprém megyében is előfordul, de vidékünk történeti névformáján kívül földrajzi (dűlő) névként eddig csupán egyetlen község területéről ismerjük, ez pedig a Zalával határos vasi Petőmihályfa! Nem célom itt a Göböcse és a Göese(j) szó eredetének nyelvészeti elemzése, de a vasi adat jelentősen hozzásegít bennünket a Göcsej tájnév eredetének tisztázásához, az eddigi téves megfejtési kísérletek (tájnevünk a „göcss” = csomó tájszóból származna, melynek átvitt értelmű jelentése: egyenetlen ifelszínű, dombos vidék) helyett. Ügy vélem, a fentiekben sikerült néhány meggyőző példát felsorolnom arról, hogy mennyire eredményes és szükséges a szomszédos területek és népi kultúrák megye-, sőt országhatároktól független kutatása. A nagyobb összefüggések és azoknak okai, a fejlődés törvényszerűségei megbízható módon csak így tisztázhatók. JEGYZET A dolgozatom témáinál említett alapvető (tehát nem teljes!) szakirodalom, tájanként: ŐRSÉG. — Nemesnépi Zakói György: Eör- séghnek Leírása. .. 1818. (Vasi Szemle, XXIV: 1970. 272-286, 456-474.) - Panel Ágoston: Őrségi képeik. (Szombathely, 1936.) — Dömötör Sándor: Őrség. (B.p., 1960.) Ösz- szefoglaló mű, részletes bibliográfiával. - Tóth 435
