Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 5. szám - Farkas Imre: Boldog oroszlánok
- Már ekkor határozott törekvés élt Öniben egy határozott pálya tótat?- Inkább a megszállottságom volt határozott, a pálya ákkor még oevezetlen. Tulajdoniképpen erdésznek kelllett volna lennem, de a matemiaitika iránti érzékjetlen- ségem, tehetsógüalenségam - mondjuk így nyugodtan - megakadályozta, hogy ezen a pályán boldogdlj ak. Rossz idők jártak ákkor a fiatalságra. A munkanélküliség réme lebegett fölöttünk. Akármilyen pályára gondoltunk, mindig az merült föl második szempontként: el lehetne benne helyezkedni? Anyagilag ,sam voltam jól eleresztve, ezért úgy határoztam, hogy érettségi után mezei jogász leszek. Kint töltöttem 8-9 hónapot az erdőn, aztán visszavonultam a négy fái közé - mindig 3 hónappal szarvasibőgés előtt - s kitűztem magam elé a célt: ha levizsgázol, van szanvaslbőgés, ha nem, akkor minős. Ez parancs volt önmagámnak, hiszen senki sem parancsolt nekem. Szüleim zilált családi életet éltek, élváltak meg összeházasodták. Én elég hamar kiszakadtam ezekből a körülményekből anélkül, hogy ítélkezzem fölöttük, vagy életükbe beleavatkoztam volna. Cserébe nagyon szigorú főnök alá helyeztem magamat, ez a főnök a lelkiismeret volt. Ahogyan mondtam, három hónappal szarvashőgés előtt megszűnt számomra minden. Szakállt növesztettem már akkor, ettem, 'ami került, s tanultam éjjel-nappal. Pontosan szatvaslbőgés előtt le is vizsgáztam mindig. Utána más éttélamiban szűnt meg számomra a világ. Megint kihúzódtam az erdőkbe, s ott ékem át a természet legszebb tüneményét, a szatvasbőgést. De így volt ez a szalonkázással, így az őzbak- híváS'Sal. Most persze azt kérdezhetné valaki, ön egyszer azt mondja, hogy szegény volt, aztán meg, hogy folyton a vadászatnak élt? Hogy lehet ezt összeegyeztetni? Csák szerencsével. Rokonságom anyai részről kis Balaton környéki földibirtokosokból állt. Mindenkinek megvolt a vadászati joga, »náluk éltem derűs fiatalságomat, hasonló korú rokonaimmal, unokatestvéreimmel. Ebiben az időiben ismerkedtem meg apai részről közeli rokonommal, Kittenberger Kálmánnal. Gyermektelen volt, s nagyon fájlalta, hogy rokoni környezetében egyetlen fiú sem örökölte azt a szenvedélyt a vadászat, a vad, a természet iránt, ami belőle nem hiányzott. Amikor felfedezte, hogy mindenem a vadászat, szívesen vette közeledés amiét, sókat és nagy szeretetted mesélt Afrikáról.- Szófukar ember hírében állott...- Nagyon szűkszavú ember volt és mégis. Most, hogy annyit kell Afrikáról beszélnem ezekben a napokban, sokszor gondolok az öregúrra, áki vissza^visszamorgott, amikor már a kérdések tömege az idegeire ment. Nem szívesen beszélt, s már megértem őt, hogy miért nem. Borzasztó az, amikor az ember olyan kalandokról mesél, aminek középpontjában önmaga áll. Minden alkalommal olyan érzéssel megyünk ki a területre, mint bevetésre a harcirepülök: ki tudja, visszajövünk-e? Különösen áll ez reám. Minden dicsékvés nélkül mondhatom, hogy az a terület, amit ón kezelek Afrikáiban, egyike a a legveszélyesebbeknek. Ha valláki hozzátartozóim közül csak fél órát késik a vacsorától, már rémképeket látok. Nem csoda, hiszen akiit a kígyó megmart, az a gyíktól is fél. Engem egyszer úgy összetiport ©gy bivaly, hogy hajszálon múlott az életem. Környékünkön egy-két európai minden esztendőben, bizony, otthagyja a fogát. Minden bokor mögül a halál leselkedik ránk, és itt nem számít iaz idegzet, a. jó halló- vagy látó- képesség. Az elől a nagyvad elől, amelyik három vagy öt méterre leselkedik ránk azzal a szándékkal, hogy megöljiön, nincs menekvés. Nem is olyan régen ejtettem egy bivaly- bikát: 150 lépést rohant el tőlem szívlovésisel. Ezzel az erővel éppen három emberéletet tudott völna még kioltani. Ugyanez áll az elefántra. Elefántot stoppolni 10-15 lépésnyiről majdnem lehetetlen, s zuhanás közben saját súlyával .halálra zúzhatja az embert. Dohát nagyon 'elkalandoztam a fiatalságomtól.- Igen, átugrottunk néhány esztendőt.- Kittenberger emléke visszaröppentett hazámba. Attól az időtől, ahogy őt 406
