Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 5. szám - Molnár Lóránt: Falu (vers) - Molnár Lóránt: Gyermekkor (vers)
MOLNÁR LÓRÁNT Falu Eltűnik ez a falu is. Pár nádfedeles ház marad csupán, s néhány földig-érő-szoknyás öregasszony morzsolja hallgatagon az omló-vakolatú templom csendjében olvasóját. Egyre halkabb a szekérnyikorgás, a levegőben sűrűsödik a benzinpára, s ,,smog” szót már ismerik itt is, a csillagok is talán másképpen fénylenek a falu éjszakája felett. Az emberek tudón és látón bólogatnak esténként a presszóban (nem kocsma már, bort egyre ritkábban mérnek) fekete és konyak mellett ülve a rádió híreit hallgatván. Megszűnik az évezredes csend-, ahogy eltűnik a falu is. Magába issza homályát és álmokat szövő, surranó csendjét az erősödő idő új üteme, s csak pár földig-érő-szoknyás öregasszony marad olvasójukat morzsolgatván; riadt, nem értő szemmel nézik a számukra már érthetetlent. Korhadt kerítés mögött lyukat ás a szomszéd kutyája. Az égen vicsori sárkányok szállnak Pofájukon kék és sárga vigyor. Olykor egy ,,lökös”-gép zfigott el felettünk Sovány kutyákat űztünk a folyó partján Tótágast álltunk a templomkerítésen és fütyültünk az elidegenedés érzésére. 396 Gyermekkor
