Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 5. szám - Dénes Zsófia: Adyról a fiataloknak

A városban azon az ősizön iaz a hír járt tróla, hogy ő ibeteg, sőt nagylbeteg. És legelső alkalommal, amikor meglátogattam a Hűvösvölgyben, valóban f ej f ájósnak, megvi- sélbndk 'és levertetek láttam. Közös (barátunk, Balázs Béla úgy is hívott magával Ady- hoz, hogy betegláitogatóba megyünk. De azon az ünnapastón ennek nyoma sem látszott. Barátain s azok feleségén kívül még Lajos öccsét (és „öcsómnét” hívta meg. Családjából más nem élt Pesten. Engem pedig a fiatal Balázs-házaspánraL Ady kérésére mi 'érkeztünk ki hozzá elsőiknek, miért ő alkkor már maga mellé akart ültetni.

Én gyöngyvirágot vittem. Adynak (érdemes volt szép virágot adni, mert nelá szeme és megkülönböztető figyelme volt rá. Anyja ásott-kapállt-ültetett magának új házuk elé meglehetősen tnaigy virágos kertet, csupa fajrózsával és más, válogatott tövekkel. Ez a kert Ady Lőrincnóndk örök gondja vök. Gondja és büszkesége. Adyt egész életén ét elkísérte ez a virágszeretet. Párizsiban, annak idején, kevéske pénzéből piindig vett néhány szál különösen szép virágot, amit ott nem egy utcasarkon tolókocsiról árultak. Nemes virágot; a Riviéra nagytkertészeteiiből került az Párizsiba. És ő, Ady, örömmel vitte a neki tetszőt a tue de Lévisibe, Léda asszonynak.

Az én kis gyöngyvirágGsolkromat csak fogta, kezében tartotta, nézte.- Gyöngyvirág - hajolt föléje. - Május! Novemberben. Ritka.

Elhallgatott, a terítéke elé pohár vízbe tette.- Én mindenben csak a ritkát szeretem - nézett reám.

Ez igaz is volt. De a legritkább, amivel amber találkozhat, ő maga volt. Mert ő csak egy akadt e földön. Öt nem ismétli meg soha a természet. Ahhoz annyiféle réteg, elem és összeforrás kellett. És még - annyi minden.

3Majdnem összes barátját, alki alkkor körülülte asztalát, ismertem. Írók, akik valamennyien írtak azokba a lapokba, ahová (én ás már két éve dolgoztam. Itt most csak két írót nevezek meg, mert azok voltak az én számomra is az elsők. Az egyik Móricz Zsigmond. t\z ő parasztvilág-valósága soha nem ismert .izzásban került elénk, (ás (bizony vittük magunkkal (magunkban) a Sararanyt, a Hét krajcárt, a Galaimlhpapnét, ahová csak elmentünk. Mint a csodamesét, amely belénk tapadt. A másik, akit megnevezek: Bölöni György, Ady első párizsi évében felbukkant barátja, aki - (hiszen tudjuk — sokfelé bajvívott, fölemelt lés kaszaibolt, mindig az új művészet szolgálatában. De neki is, mint Móriaz Zsigának, külön kulcsa volt Ady szívé-zárához: ők mindketten „fajtámból való vér” voltak. Gyurka még „földije” is volt a Szilágyságból. Mindhárman pedig felesküdtek, hogy népünket magasabb ;sizintre emelik. Harcuk többféle nevezőn egyazon célért folyt. Ez összeforrasztotta őket. Ady ezt a két 'pajtását 'szerette leghívebben.

De most csak róla (beszélek tovább, alki — bárhol fordult is meg — mindig és minden rendezésben a legelső volt. A prímihegedüs, a vezérkolompos, a prímás. A hősszerelmes és a tragikus hős. A címszereplő - mindenkor. Ha ott ült bármely társaságban, akár némán is, és csupa nagy név ülte körül, mégis csak őreá kellett figyelnünk. Csak ö volt mindenki közül izgalmasan érdekes, csak ő teremtett idegfeszültséget, vagy csak ő forrósított át puszta jelenlétével. Fejének, arcának kisugárzása volt. Nemcsak cn éreztem ezt, sükan voltunk, akik éreztük. Szőnie annyi mindent kifejezett. Nemegyszer jóval többet, mint a szava. Pedig hát szava hatalmát ma is ismerjük. Hanem a szemnek azt a belsőélet-tükrözését, azt a folytonos zenakíséretét mindenhez, amit ő átél - '-mgy éppen csaik elmond, azt 'én sdha senki másnál nem tapasztaltam. Sem előtte, sem utána. Bizony, aiz nem volt színószkedós, mert azt a fajta tükrözést nem lehet „csinálni”. Se beállítani, se irányítani. És az neun is a szem külső adottságaival függött össze, hiszen anyjának szeme színiben és mintázásban ugyanolyan volt. Mégis egé390