Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 4. szám - MŰVÉSZETRŐL, MŰVÉSZEKRŐL - Bodri Ferenc: Pillanatkép Bálint Endréről

A -képeken tehát nem a népművészet egyszerű motivációi találnak „művelt formára”, nem is anniaík ornamentálds vagy színeiben élő világa. A 'kiragadott jelképekben a szellem-e inkább, amely átlényegült a festő tudatában, minidig új és változó értelmet nyer, akár Picasso bi-kafejoi („Én mindent (beleteszek iképeimbe, amit szeretek. Az ő 'bájuk, a dolgok rendezkedjenék él egymásk'özt” - mondja Picasso Zonvosnak). A Kiss János ,cégéréről lemásolt felszerszámozott lófej pl. az Ibizai éjszaka című képen (1961) az afckoir külföldön élő Bálint „ikonográfiájában” a távoli otthon visszatérő emléke, akár a Lámpás csendélet (1959) ablaka, só- és paprikatartója, petróleumlámpája is. A Ro-ueni látomásban (1961) megfordítva jelenik meg a lovacska, a Groteszk temetésben (1963) őrt álló figuraként. Körülötte humuszos -nőalakok, holdikaréj és napkorong, a népballadák patinás kellékei (Hálál falun — i960; Honvágy - i960; A csend világa - 1961; Trombitáló, lófejű, -sárga angyal - 1969 -sitb.) Az utóbbi kép már Zs-en-nyén született, a látszólagos automatizmus szigorú és következetes, sokszor konstruktív trend-et takar: „az állom és az emlék, a vízió és az asszociáció Bálint festészetének építőelemei, de a -szürrealizmus pszichikai automatizmusát esztétikai meggondolásokból korrigálta, és képeinek szimbólumrendszere gyakran a kor nagy társadalmi kérdéseinek szürrealiszti- kus ’dézósévé mélyült” (Németh Lajos).

A képek felülete őrzi a kézműipari munka, akár a középkori ikonfestészet „szent mívess-égét”, azt az áhítatos műgondot, amely az -elmélyült .szerzetes-festő vagy a remekre készülő kézműves alkotásából árad. Bálint sokszor választ (hasonló -alapot: alig megmunkált deszkalapokat, szabászok m-egszámtott -deszka-alátétjeit. A szálkás anyag, a kipourilott felületek (rajtuk sokszor ragasztott v-agy odaszegelt tárgydarabolk, csonitkari- ká-k) -meglepő asszociációk hordozói, elllenőrizlhiebetlenül izgalmas ,,-fáktúra” alapjai. Ezen a szálon alakúinak Bálint ismert objedtjei (Rámás dráma - fa, fém, spárga - 1961; Ólomlhálál - fa, ólom - 1960-70; Fennakadtunk - fa, osont, zsinór - 1949; Láncokkal — liáné, osont, fa, kő - i960 istlb.), korábban anontáZslai -s kollázsai fotókból, rajzóikból stb.), mindhárom műfaj -kü-lön ismertetések tárgya lehetne, külön kiállításoké.

Az elsőfokú natú-ráiboz annyiban van köze ennék a -festészetnek, a-men-nyiiben az elődök kezlén-ék munkája érintette már a természet tárgyáklban jelentkező formáit, emberi szellem -a belső lényegét. „Az -álom képei vagy folyamata az egyetlen (kulcs a természet realitásához és egyedül ez vezet az élet döntő (kérdéseinek megoldásához” — írja Sic Herbert R-ead (Szürrealizmus, Bp. Európai Isk-ola, 1945.), és talán nem járunk messze az igazságtól, -ha őt idézve említjük: Bálint -művészi tudata a népmesék és a népballadák, a primitív paraszti emléik-képak (faragványok, festmények) mágikus realizmusával rokon. A „képírás” - ami ellen már Bornemissza Peter is ódzkodott az Ördögi kísértetekben - szinte eredeti értelmét és rendeltetését -kívánja visszanyerni az alkotáBÁLINT ENDRE: TEMETÉS

363