Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 4. szám - SZÜLŐFÖLDÜNk - Várhelyi József: A gencsi Mári néni
VÁRHELYI JÓZSEF A gencsi Mári néni Még mielőtt az írásihoz hozzáfogtam, barátaimmal hosszan -vitatkoztunk. A szándékot tiszteletiben tartották - jó, jó, mindenki arról ír, amiről mondanivalója van -, de mit lehet elmondani ma, a természettudományok századában egy tanulatlan öreg paraszt- asszonyról, aki maga szedte füveikből maga kotyvasztotta kencókkel gyógyíthatatlannak nyilvánított bajokat fcuruzsol - ingatták a fejüket. Vagy leleplezed, vagy kigúnyolod, vagy megmagyarázod - mondották -, de mindenképpen állást kell foglalnod, különben minek az egész. Sem egyiket, sem a másikat, sem .a [harmadikat - ellenkeztem -, hanem egyszerűen tudomásul veszem, mert llétezik. Mint a hétszázéves gesztenyefa a kőszegi Királyrvölgytben, a rönkhúzás Apáti stvánfalván, vagy az ősi görönosórség az őrségben. Azt nem mertem megmondani, hogy én - sihedeikotom egy megrázó élménye máig sugárzó hatásaiként - tisztelve tisztelem a füvek titkait tudó, tiszta szívű embereket. Most elmondom a történetet. Tizenhat-tizenhét esztendős koromban a világ legszebb, legférfiasabb sportjának a gerelyhajítást tartottam. Mivel másképp nem jutottam ihozzá, hát -fabrikáltam magamnak, s egy ragyogó június végi délelőtt, messze a várostól, a hercegi erdőnek futó csalitos réten fciröppentettem a hegyes vasú dárdát. Gyönyörű ívben szállt, és suttyaiwa tűnt el egy ember magasságú terebélyes bokorban. A bokor belsejében, az üvegzöld derengésű lomlbsátor álatt egy ember aludt. Szénából almok vékony nyoszoilyán, fakó ködimönön. A ködmön két tenyérnyire kinyúló szárnyát keményen átfúrva meredezett az én gerelyem. Néhány centire az alvótól. Máiig is ihiszem, az én iszonyú, néma (rémületem ébresztette fel. Ahogy megértette, mi történt, megszánt. És vékony öreg hangján ciripelve hosszú mesébe kezdett a füvek titkairól, a virágok, gyökerűk erejéről. Amint az aíprócsfca tisztáson szétterített, csodálatos illatú -száradó füvei között motozott folt (hátán folt kabátjában, alig látszott nagyabbnak egy tizenkét éves gyerméknél. Ügy beszélt velem, mintha önmagával beszélne, szelek járásáról, harmat hullásáról, a föld lélegzéséről, nedvek éréséről, gyökeres nyavalyákról, nagy hírű, rég volt titoktudókról. Akkor sem értettem, és bizonyos, ha ma hallanám, ma sem érteném. De az az emlékké foszlott sámán hitű öreg engem mégis az írt -kereső, sóik ezer -éves népi bölcsesség tiszte*- letére tanított. * A gencsi Mári nénivel kevésbé romantikus körülmények között esett találkozásom most Féter-Pál napján reggel. Az -utcát Söpörte a ház -előtt, -s még jószerivel ki sem szálltunk a kollégámmal a kocsiból, máris ott termett. Megszokta, ihogy autós látogatók keresik. A törékeny, eleven kis öregasszony olyan természetes közvetlenséggel terelt bennünket befelé, mintha régi ismerősök lennénk. -Megdicsértük a takaros tisztára söpört udvart, a szép futórózsákat, aztán némi szorongással elmondtam, mi járatban vagyu-n-k. Attól tartottam ugyanis, hogy -elzárkózik a nyilváno-ss-ágtól. Aggodalmam szerencsére alaptalannak bizonyult, Mári nén-i azonnal ura lett a helyzetnek. 548
