Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 4. szám - SZÜLŐFÖLDÜNk - Bárdosi János: A vasi diákok néprajzi tevékenysége az 1971. évi pályázatok tükrében
mányoknak? Elfelejtőditek, eltűnnek. Esetleg néhányat még sikerül lejegyezni.... amelyekre talán már néhány év múlva senki nem emlékszik . . .”25 A Repce menti (lakodalmi -néjpsziolkiáis leírására vállalkozó honismereti szakkör tagjai szerint: „Az ember életútjának legjelentősebb, s egyben leghangulatosabb eseménye a házasság. Régen egy- egy „lagzi” kisebb falvakéban szinte falusi népünnepélynek számított, s közvetlen vagy közvetve részt vett benne a falu apraja-nagyja. Vidám mulatozás, evés-ivás, kedves játékok, táncok teszik az eseményt emlékezetessé. Ma már a régi szokásokból egyre kevesebb marad, feledésbe merülnek,”26 A szentgotthárdi Vörösmarty Gimnázium diákjai így nyilatkoznak a népszokásokról: „Régi időkből maradtak ránk és ma is sokat ismerünk belőlük. Idősebbek mindig a fiaiknak, leányaiknak, a fiatalabb nemzedéknek adták át és ennek köszönhető fennmaradásuk. Közülük sok olyan van, amelyet még napjainkban is felelevenítenek a falu öregebbjei és fiataljai. Sajnos sokat már elfelejtett az emlékezet, kihaltak.”11 Az utóbbiak megállapításában némi remény is .felcsillan a népszokások egy részé- nék esetleges fennmaradáséra, továbbélésére, napijainkban töndén-ő felelevenítésére. Erre diákjaink nemcsak országos, hanem Vas megyei példákat is láthatnak (rönklhúzás, rozmaringolás sitib.). Népdalainkhoz, néptáncainkhoz, népi díszítőművészetünkhöz hasonlóan, miért ne ápolhatnánk, miért ne menthetnénk át baladó népszokásainkat is adott közösségek igényének megfelelően szocialista társadalmi rendszerünkbe? A pályázatokból vett idézetekből kitűnik, hogy ifjúságunk a politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változások szükségszerűségét és pozitív hatását helyesen értékelj. Nem a néphagyamánydk minden áron történő átmentésére, hanem a megmentésére, írásbeli rögzítésére törekszenek, s ez .számukra nagyon szép és hasznos feladat, ill. célkitűzés. Bátran állíthatjuk, hogy aki egyszer megkezdi a néprajzi támagyűjbést, felismeri annak szépségét és szükségszerűségét, az nehezen hagyja abba, mert kutatásai, gyűjtései sarán egyre érdekesebb adatokat talál, s igyekszik minél mélyebbre hatolni, törekszik a teljességre és ezáltal valósággal eljegyzi magát egy-egy -néprajzi témával. Középiskolás diákjaink - főleg a körmendi és a sárvári járásiban — szalkkörvezető tanáraik irányításával, már 1966-1969. között a földrajzinév-gyűjtés munkálataiba is eredményesen bekapcsolódtak. Most isimét hitet tettek amellett, hogy munkájukra továbbra is számíthatunk. Véleményünk szerint rendkívül hasznos és célravezető az, .ha a diákok - sóinál többen - az iskolai kötelező tantárgyakon kiviül a honismereti, néprajzi szákkörökben is gyarapítják tudásukat, bővítik látókörüket. E szákikörök tagjai a csoportos vagy egyéni gyűjtőútjaik alkalmával nagyon sok megszívlelendő tapasztalatra tehetnek szert, miáltal párhuzamot vonhatnak az iskolában tanulták és az évszázados hagyományokon alapuló népi ismeretek között. A néprajzi adatgyűjtés a falusi diákok számára nem jelent túlságosan sóik többlet- munkát, mivel ők imég benne élnek egy-egy adott faluközösségben, csak a figyelműiket kell felhívni, ráirányítani az egyes néprajzi témákra, jelenségekre. Szünidőben, ünnepeken vaigy akár estédként a családi beszélgetések, összejövetelek alkalmával pusztán szórakozásiból, községük múltja iránti érdeklődéiből is gyűjthetnek néprajzi anyagot. Tapasztalatiból tudjuk, hogy a vidéki fiatalok többsége tisztelettel és nagy érdeklődéssel hallgatja az öregdk elbeszéléseit, ezért minden különösebb .megerőltetés nélkül, csupán kíváncsiságból is könnyen lejegyezhetik, amit az idősebbek falujuk múltjáról, a régi paraszti életmódról elmondanak, s ezzel a saját ismereteik gyarapításán túlmenően, már a néprajztudománynak is -szolgálatot tesznek. Ifjúságunk nagyon sokat segíthet annak érdekében, hogy a ma még élő öregek a hagyomány- és tapasztalati anyagukat -ne vigyék a sírba, idejében rögzítsék az utókor számára. 346
