Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám - Sikó Zsuzsa: Hajnali loholás (vers)
SIKÓ ZSUZSA Hajnali loholás Fullatag éjjeli szmogban állnak a tar csupacsont ják Duzzad a csönd az elázott kéreg alatt s kimerültén Szunynak a hunyt-szemű házak hajnali dúlt riadásig: Hajnali vak riadás óh egybefoly éjjel a hajnal Összesimulnak a testek szerte az ágy-kikötőkben Szájszagát sóhajok úsznak izzad a párna a görcsös Dokkok öles s a kipállott otthonok álma-sötété Bolyául az átj rohanásra Új rohanás de miért és meddig e téboly a létben - Csörren a vekkere s ugrik kínban a gyermek a felnőtt Míg a cipők s a harisnyák tájra csak átra-verőclnek Villamos égre-csörömpöl s szutykosan húznak a fák el Visszafelé sorakozván Csöndesen ég a szívem míg könnyeket ont a november: Ennyi tehát ez az élet - sóhajom jaj ne vigyázza Rám se tekintsen az áradt-hömpölyű nép a tudatlan Vak rohanó ne riadjon szárnyaim mélybe húzódnak S szürke kabátom az álca Más a szemem de miért lát vad-szomorút hol az unt nap Unt íze önti csak el kit visz s ragad unt kötelesség Láztelin mért e borongás mily különöst s gyönyörűt vár Hajnali bálban e szív itt csöndesen elkeverödvén Szürke-kabátií tömeggel - mért ez az átok e rontó - Óh loholások a ködben torkomig omlik a széngáz Kén-ízű reggeli szmogban húznak a tar csupacsont fák S húz el az élet alattam. 21
