Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - SZEMLE - Marafkó László: Váci Mihály posztumusz könyvéről
MARAFKÓ LÁSZLÓ Váci Mihály posztumusz könyvéről Vád Mihályinak nem adatott meg a „klassziáziáló ősz”. Nam az öregkor megfellebbezhetetlen, tűnődő bölcsességére gondolok, hanem a gondolatok és kísérletek űlrendezésére, betakarítására, végsővé ittísztnilására. Egyetlen elszánás volt ez a Iliim, s éppen -a végső elszánás közben szakadt félbe. A 'kegyelet kényszerít a józan számvetésre! A posztumusz kötet, A sokaság fia - az utószó iszenint is - eltér a szokásos kötetektől: nem egyetlen alkotói periódus verséit rendezi 'egésszé, hanem az életpálya különböző szakaszaiból valókat. Vannak viszont domináns érzéstömibök, irányulások éhben a terjedelmes verses- könyviben: köztük is meghatározó a „Kitörés a »ingből” élményköre, 'amellyel válságperiódusát kívánta feloldani. E válságnak két, egymással összefüggő oka volt: .az egyik az, ihogy a 6o-as évek közepétől fogva a társadalmi mozgás nagy lendületiét a fejlődésinek agy másik, ellemtmondásoisaiblb, kevésbé látványos és szembeötlő fázisa váltotta fél. Amíg tehát a hatvanas évék első felében írt nagy szintetizáló verselnek megvolt az objektív szemléleti alapja, addig ettől a ponttól kezdve nyilvánvalóvá vált, hogy a nagy szenvedélyek „kiiéndkliásáre” más formákat kell találni. S ami ezzel ösz- szefügg: vajon az új, ellentmondásosabb történelmi pillanat inam kórdőj elezi-e meg a korábbi patetifcus magatartást. Vajon nem ábrándokat űzött, nam szerepet vállalt? Szubjektív szándék és társadalmi szerep, társadalmilag is ráruházott feladat és önmegvalósítás aktuális és filozófiai analízist igénylő dialektikus (ellentéteire érzett rá a költő. Ügy megújulni, hogy ne adjuk fel korábbi önmagunkat - ez kristályosodott ki fezekben az években Váci Mihályiban. A meghaladást jelzik a groteszfc-iszatíri- kus hangvételű versék. S hogy mennyire „útközben” volt még a tragikus vég pillanatában, ugyanezek a versek bizonyítják. A reális társadalmi ellentmondásokat firtató sizánídék, a dolgok fonákjára tapintás, a paradoxonok érzékeltetése, a igúnyoros és epés hang még a korábban kimunkált versépítkezássel valósiul meg: a dikoió szélesen hömpölygő, nagy szenvedélytől alakított, nagy mondatokat görgető. A megújulás jele a szisztematikus igény az egyetemessé tágításra: a „minden szegények” vállalása íratta a Che Guevara emlékére készült verset. S még valami: aki vállalni lakatja a forradalmat, annák minden időben hitet kell tennie mellette, óva attól, nehogy egyoldalúan kisajátítsák vagy elvessek. A maradandó darábolk mellett bizony vannak túlírt, vagy önismétlő versek ebben a könyvben. Érdekes, hogy a korábbi nagy összegező verseket folytató „nagyzenekarra” írt, „nagymonológ^sze- rű” versek] helyett a szintetizáló szándék legharmonikusabban a dalszerű, primer lírai darabokban valósul meg (Bizony, Pirók, télben, ősz, A csepergő időiben). Talán mert minden lírai műfaj közül a dal az, amely legjobban megszabadít a fájdalomtól, öngyötréstől. Mint mondottam, íklasszicizálódásra 187
