Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Markovits Ilona: Amíg a terv eljut odáig
nel gyarapítihatná az óvodai férőhelyek számát ött év alatt. A Répcelak! Szénsavgyár 30 lakáshoz, bölcsődéhez, sporttelep-, bolt- ás útépítéshez nyújt támogatást. E nagyközség termelőszövetkezete öt év alatt 2,7 millió forinttal járul hozzá tagjai lakásépíté- séhez. A sím as ági Egyesük M'ájus 1 Tsz szintén (jeleskedik ebben, sőt imég az iskola- és boltépítéstől sem sajnálja a pénzt. Kiragadott - (bár 'rendkívül beszédes - példák ezek a sok köziül. Tükrözik azt a felelősségtudatot, ahogy az érdekelt (gazdasági vezetők területük lakosságának, dolgozóinak gondjaival, igényeivel törődnek. A területi terv - amelyet ismertetni nem feladatom - 'végösszege 4,6 milliárd forint. Öt év alatt az életkörülmények javítása érdekében, a költségvetésből a 'gazdasági célokra kapott támogatást is figyel amibe véve, ennyit fordítanák ia megye fejlesztésére. Néhány progresszív iparág ihiotnosodik meg a megyében: műanyagfeldolgozás Szombathelyen, gyógyszer- és tápszergyártás Körmenden, a jánműprogram egyik bázisa épül Sárvár ott. Űj építési technológiákat alkalmaz építőiparunk. Házgyárral is számolhat a megye. Tizenkétezer lakás épül. A körmendi felsőfokú technikumot legkésőbb 197Í-- bcn a Keszthelyi Agrártudotmáriyi Egyetem főiskolai karává szervezik át. A szombat- helyi tanítóképző is az előbbre lépés érdekében munkálkodik. Teljesen önkényesek és rendkívül vázlatosak ezek a kiemelések. Ügy vélem azonban, hogy méltóak unnák miagosilllajntására, 'miit eredményezett az az alkotó együttműködés, amely a tervkészítésiben megnyilvánult. A dicisekvós látszatát kerülve, úgy érzem, egyúttal azt is le kell írnom, milyen fogadtatása volt a tervnek „fent”. A tervtárgyaló megyei tanácsülésen Kisházi Ödön képviselő, az Elnöki Tanács helyettes elnöke és Kőiből József tervhivatali főosztályvezető tolmácsolta az elismerést. Mert 'elismerés az, hogy Vas a megyék között elsőként készített a központi elképzelésnek is 'megfelelő területi tervet. S ez nőm is véletlen. Vas megyéi képviselő, Kovács Antal, a megyei pártbizottság első titkára javaslatára emelte törvényerőre az országgyűlés az egységes, összehangolt területi tervezést, a tanácsi koordinációt. A megye vezetői erőteljesen szorgalmazták, hogy az anyagi erőket igenis koncentrálni kell. Ne külön fejlesztgessen, építsen a tanács, külön ez vagy az a minisztérium, megint külön a szövetkezetek. Együtt és ott, városokban, nagyközségekben, kiemelt körzeti szerepet betöltő falvakban, ahová a lakosság tömörül, vonzódik, ahol tehát ellátásáról, 'minden fajta anyagi és szellemi igényeinek kielégítéséről színvonalasan lehet gondoskodni. Vas megye lakosságának közel fele pedig 11 településen él! Egy ötéves terv persze nem elegendő, hogy ezt a jó elvet érvényre juttatva is mindent megvalósítsunk. Így a negyedik ötéves terviben sem lehet minden jogos igényt kielégíteni. Városokban, községekben egyaránt tudnak ilyeneket felsorakoztatni. A képviselő- és tanácstag-jelölő gyűléseken hallhattunk ezekről is. Mi legyen az álláspont? A megalapozott 'igényeket előibb-utóbb ki kélil elégíteni. Hogy előihb-e vagy utóbb, jó őszintén megmondani, az az érdekelt 'lakosságtól is függ. Például falusi törpevízmű a folyamatban levőkön kívül még 14 épülhet, ha lesz helyi kezdeményezés, anyagiakban is megnyilatkozó tettrékésZ9ég. És itt visszakanyarodnék a cikk elején idézett partnereimhez. Néni akarom őket ugyan sem színház, sem műjégpálya építésére sarkallni, de túlzottnak nem tartóim Igényeiket. Csak viszonylag túlzottnak, a jelen időszakban túlzottnak. Azért azt sem tanácsolom nekik, hogy temessék el vágyaikat. Mint ahogy a megye vezetői is dédelgetnek álmokat, vágyaikat (ez is egy terv előzményeihez tartozik). De a realitásoktól nem lehet elszakadni. A realitás éhben az időszakban az, hogy a megye gazdaságát kell intenzíven fejleszteni, a saját lehetőségeiket jobban kihasználni, az igényeket, szükségleteket a lehetőségekkel - fontosságúknak, a dolgozóik érdekeinek megfelelően - összevetni és megvalósításukról úgy határozni. Vas megye negyedik ötéves tervének visszhangja 158