Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 2. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Szaplonczay Legeza István: Kiszállási napló

A szaki megnyugodott, die továbbra is kerülte a megszólítást. Mígnem, almikor leszálltunk, így invitált az állotoás melletti talponállóihoz:- Mérnök szaktáns, meghívhatom egy pohár italra?- Nagyon köszönöm - szabadkoztam és kifejtettem, hogy előrehaladott korom, egészségi állapotom miatt nem szabad szeszes italt fogyasztanom. De ha szabadna, sem innék soha miunkáiba menet.- Pedig úgy gondoltaim, hogy a fiamra... - harapta dl a szót végül, egy kicsit eliszömoroidva a szaki, .de én (hajthatatlan voltaim.- Akkor meg üljünk if-el az autóbuszra - ajánlotta -, ment az építkezés a város túlsó végén volt.- Maga csak üljön fel - biztattam - .én szeretek gyalogolni.

A szaki egy kicsit furcsállotta a .passzióimat, de végül ás felkapaszkodott az autóbuszra, én meg elindultam gyalog. Mosolyogtam, mert .biztosra vettem, hogy a szabi, ahogy beteszi a lábát 'az 'építkezésire, azonnal riasztja a vezetőséget. De ez nem baj. Űgysem szeretek váratlanul sehová betoppanni. Csak hadd kopogtasson a koma előttem. Legalább nem kell keresgélnem az építésvezetőt.

Beolvadtam a kisváros koradléMiőtá forgatagába. Hogy mennyi itt is az ember! Az üzletek zsúfoltak, sajnos az ivóik is, s ez utóbbi iséhogysem tetszik nekem, mert mi keresnivalójuk van .munkanap délelőttjén itt az embereknek. Persze lehetnek éjjeli műszakosak is. Azonban ha így van is, igya meg azt a pohánka borát, kupica pálinkáját és siessen haza pihenni.

A város tiszta, rendezett. A parkok virágágyai még árasztják a kora reggeli locsolás utáni frisseségüket. Néhány percre .le is ülök egy pádra, egy öregember mellé. Tudakolom, merre van az építkezés.

Az öregúr furcsáin néz ráta, majd megkérdezi:- Melyiket keresi? - Ment, hogy itt annyi az építkezés, hogy idevalósi létére ő maga sem tudja, hol, miit építenek.

Mondom, hogy ahol .az új maloim készül. De ő erről még nem is hallott. Az új lakótelepről beszél, meg más építkezésekről, .de hát nekem nem is az a fontos, hogy eligazítson, hanem hogy beszélgessünk. Kiderül, hogy ő .is szakmabeli. Tetőfedő és bádogos volt, de már öt éve nyugdíjas. Valamikor, a húszas lévőkben még külföldön is járt. (Persze tetőket fedni.)- Mennyi nyugdíjat kap?- Ezerkettőszázhatvanat.- Elég?

Hümmög, majd ravaszkásan megjegyzi: nőkre nem telik belőle.

Mindketten nevetünk, aztán búcsúzom.

Az. építkezésen már vártaik. Én mindjárt a tárgyra .tértem. Kiderült, -hogy nem ismerik a szabványt. Pedig hát ez a kivitelezés alaptörvénye. Aztán csak építkeznek, s ha valami nem stimmel, .szidják a tervezést. Okoskodtam, de valójában a fiatal tervező kollégámat, vagyis a mundér becsületét védtem. Délig azért kiigazodtunk valahogy.

Aztán az egyik művezetővel megnéztem az építkezést.

Az emberek éppen ebédeltek. Meghökkentve vettem észre, hogy majdnem mindegyik táskája miellett ott egy üveg sor, vagy boros f'laska. És még csak nem is dug- dossák.- Ez meg hogy lehet? - kérdem a művezetőt, ide az csak rángatja a vállát.- Az építésvezető - .mondja később - próbálta betiltani, de az emberiek fdzúdui- tak: akkor zárják he a vállalat központjában is a büfét. Mert nekik is megjárja ebédhez egy üveg sör. 'Emiatt még sosem volt baleset.

Én persze ezt .nem írom alá, de miit tehetnék. Csakugyan le kellene zárni a büfét

142