Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám - Kósa Csaba: Vár az udvar sarkában (elbeszélés)
lan maradt: add nincs ideje efféle marhaságokra, vigye a fene a várat, a svábbogarakkal együtt! Nahát, meg is van az oka Misik úrnak, ha nem akar segíteni. Alaposan megkapta a magáét. Akkoriban történt, amikor Nagypapa még lejárt a pincébe, maga hordta fel a szenet. A lépcsőháziban elhullajtofct néhány darabot, s a házmester a lakók színe előtt legorombította, vén trotyli szamárnak nevezte; a földszintről ordítozott, csakúgy visszhangzott az udvar. A lakók kint könyököltek a gangon, hallgatták, hogy ordítozik Misik úr, de nem szólt egyikük sem. Nem akarnak rosszban lenni vele, mit tudják, mikor szorulnak rá. Egy házmesterrel jó jóba lenni. Sokat árthat az embernek, könnyen piszkálod hat.- Hanem akkor begyulladt ám! Te, ha azt láttad volna! Nahát! Micsoda parádé volt! Hej, nagy parádé volt... Azért is haragszik a házmester; de csak magában duzzog, nem mer hangosan veszekedni. Fél. Fél nagyon!- Nagypapától? - kérdezem.- Nem . .. Tőlem nem. Azaz hát mégis csak tőlem . . . Nem felejti azt sohasem. Alig hogy becsapta maga mögött az ajtót, csikorgás hallatszott, s lassan leereszkedett a vár felvonóhídja. Széles vállú, hegyes bajszú ember lépett ki rajta. Ez volt Hideg Jósika. Lobogó, fehér inget viselt, a kezében fokos. Nem látszott az sem vidámnak, sem dühösnek, sem szomorúnak, - határozott léptékkel a házmester lakása felé tartott, kopogtatott, s várt. Misik úr ajtót nyitott, de rögtön hőkölt is vissza. Késő volt: Hideg Jóska megragadta a kabátját fönn a nyakánál, s úgy megrázta, hogy a házmester csak lötyögött a nadrágjában, mint a harangkötél, ha rángatják. Aztán két kemény pofont kent le neki teljes erejéből! Hiába jajgatott Misik úr, nem könyörült meg rajta, hátulról alaposan végigsuhogtatta a fokosával is. Attól kezdve nagyon fél a házmester, ha csak Hideg Jóska moccanását hallja, menekül a lakásából. Nem mer többé a szeme elé kerülni.- Jó, de kapuzárás után hogyan jön be Hideg Jóska? Beengedi -a házmester?- Nem kérdi, hogy engedi, vagy sem, beveri a fokosával az ajtót, s már benn is van. Nem tárgyal az a házmesterrel. Egyszer Misiik úr feljelentette őt, azt fogta rá, hogy lopja a szenet a pincéből. A rendőrök sokat üldözték, persze nem sikerült elcsípniük, mert behúzódott a bástyák] mögé és felvonta a hidat. . . De azóta is nagyon haragszik a házmesterekre.- Csak Nagypapát szereti?- Minden rendes embert szeret. A jó rablók ilyenek.- Mondd, Nagypapa - kérdezem ekkor -, mindig itt élt a várban?- Lenn élt Vas megyében, az erdőiben. A Kondor-Akácosban. Ott kóborolt és kifosztotta a gonosz embereket. Tudott imindenikirőll mindent! Este, ahogy feljött a hold, lóra ült, s ment rendbeszedni a zsugoriakat, a hazudozókat, az aljasokat. Csakhogy összefogtak ellene és menekülnie kellett.- Mikor költözött fel?- Akkoriban én még nem laktam itt. Preszlikné, a második emeletről, mesélte, hogyan történt. Megtetszett neki a vár, s mivel úgyis üres volt, beköltözött. Preszlikné az állandó levélfelolvasó. Míg kántálja, mit írt Nagypapa bátyja On tarlóból, szüneteket tart és a szívére panaszkodik. Nagypapa leveleit is ő fogalmazza, kitartóan körmöli a Hideg Jóskáról tudósító sorokat, szeret írni a májbajról, a vese- bajról, mindenről, ami betegség, mert azt tartja: az ember könnyebben elviseli a bajt, ha tudja, hogy másakat is utolért. Preszlikné szerint a velencei kalmárok építették a várat, 700-800 éve, őket kiverték a törökök, azokat meg a magyarok. Itt volt akkor is, amikor Hideg Jóska birtokba vette a falakat. Állítólag vonattal jött a városba, de ezt ruá.r csak azok mondják, akik félfüllel értesültek az esetről, afféle kelekótya emberek, 5
