Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - Morvay Gyula: Gyémántszipka (elbeszélés)
- Az kérem, egy nagy istóri, azzall most nem untatom. Az akikor volt, amikor csempésztünk; én is, a banda is. Igen, leültem. De ez? Ez itt - üvieg. Being a töltőtollba üvegsizemeket rakatott, hogy mondhassa: szipka. A bíró körülnézett, szédült a sók beszédtől. Savuro észrevette. „Egykettőre végzek”, gondolta.- Itt a feleségem: hogy a boltiban vettem a töltőtollat. Itt vagyok én, hogy megvettem. Itt a kisfiam: övé a toll. Beng ellopta, én visiszaloptaim.- Ha a magáé volt, akkor nem „visszalopta”, hanem visszavette; mint ellopott tárgyat, így értsem?- Igen, úgy értse. Ott ül Beng, fel akar jelenteni, íhogy érn vagyok a tolvaj. Én pedig, miikor ellopta a tollat, 'öt napiig nem aludtam; most sem alszolm; ez a (küzdelem a gyomromra megy. Kinyújtózoím, megrázom a lábamat, tisztéit bíró úr, ezt érzem, de nem adom meg magámat. A Ibíró kilépett az embergyűrűből, Benghez ment, rámasoiygott, ndbogy megijad- jen, de Beng ettől a mosolytól cidrizni kezdett: lába térdben betört, mint a gebe lába, a szeme, a szeme ki akart szaladni üregéiből, szája csak habogott, .majd halblált, miivel a bíró barátságosan megmondta, hogy miféle szipkáért akar perelni?, de közölte, hogy ldhet, joga van, még akkor is, ha nincs igaza. Majd a bíróság mondja ki, hogy nincs igaza, aztán fizetheti a bírósági költségeket. „Magának! is van ennyi tanúja, mint Savu- ronak?”, kérdezte Bangtől, áki csarintos varjúként vagdalózott, és imár szaiadhatnéfcja volt a folyosóról, ahol paragrafusok szállongtak a levegőiben, (minden szót lekopogtak; az írógépeken talán kukoricát pattogattak, úgy szóltak. „És Savuro álmatlan éjszakáit is meg kell fizetnie!”, mondta a (bíró, amit Savuro is hálllott, mire közbeszólt:- Azt ne fizesse meg; megfizet ő mindenért. Most meg Savuronak mondta a (bíró, hogy: „Norno, nonol”, de senki semmit nem tudott, mi lesz Beng sorsa, Savuro tudta; fejében azokon az álmatlan éjszakákon 'kikalapálta, Ikifaragta. Ezek szerint a brigád Savuro mellé állt, átadták Sávúidnak az erejüket, így lett Savuro legyőzhetetlen. Grecs mondta Savuronak: „Ügy döntöttünk, hogy „kidolgozzuk” Benget. A többit bízd ránlk. Másnap egy lábfejjel, harmadnap egy lépéssel elmaradt Being, de a brigád oeim fordult Ihozzá vissza, egy lapátravalóit iseim segítették néki. Bang retaagő izmai sajgásától nem aludt - és Savuroca gondolt. Kapkodott, erőlködött; amikor bújja volt, a brigád evett, nyújtózott, hosszan ült, Beng lapátolt, ásott, nem evett; ködös szemmel méregette elmaradását, ijedten hallgatta a társak beszédjét, mert amúgy senki sem szólt hozzá ferdén, egy mukkot sem 'hallott a szipkájáról, csiak tudta, látta, karjaiban és combjaiban érezte az ítéletet, érezte Savuro örömét, kereste a mehetnléket a brigádból, pedig senki sem küldte el. A napok meg csak menték, néha hallotta, (hogy azt mondják az eimberdk: „Nincs más tragédia, csakhogy fellkél .a Nap”; .ezen törte a fejléit, mivel más részről tudta, hogy i Nap az élet; hallotta: ha a Nap holnap reggel nem kelnie fél, akkor, akkor még hét-nyolc perőig lenne élet a Földön. Tovább nem. És most ez a mondás; amit úgy kell érteni: nincs más tragédia, csak iaz, hogy múlnak a napok. Érezte, hogy ereje fogy; el kell mennie másik brigádba, az ottani elvtársak majd kölcsönzik erejüket. Mindenki egy lapát-hajítással segíti, annyival erősebb lesz. Itt már nincs becsülete, szédülten tkering, mint szalonnazsíros papirosdarab az utcán, vagy a legelőn, ahol tegnap nagyvásár volt. Nem ment el Savuroékhoz, de azért egy-két szót váltották: ne szakadjon .el a cérnaszál, az embereket nem lehet kikerülni. Nehezen felejtette dl a gyémántos szipkát; nem szabad elgyengülraie, gondolta: a munka az, ami kenyeret visz haza az asztalira. Nem gyújtott rá, amin félesége elcsodálkozott; a sörösüveget sem vette a szájára. Örült, hogy erőt gyömöszölt magába; tudta, (hogy a munkával áll, vagy veszik minden, ö maga is.
