Életünk, 1971 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - Morvay Gyula: Gyémántszipka (elbeszélés)
MÓRVAY GYULA Gyémántszipka A keskeny utcában száll bóklászott, megzörgette a lóbállódzó pléhtáblákat, szétszaggatta a felhőket, kiderült, az emberek szeme visszaraigyogta a fényes kirakatokat. Savuro a boltiban kézen fogta fiát, maga melllé állította, miiközben felesége a padlóra rakott .magas papírbálák mellett karján tartotta kicsinyét. A -négyszer is kinézett, ezüstös töltőtoll már a szeme előtt, a belsejében ragyogott; kisfia pedig remegő kézzel forgatta a kincset. Nem is toll ez, hanem ékszer: ebből Ibűivöis számok, csodálatos betűk potyognak a papirosra, amelyet a boltos a tollll alá csúsztat, tessék csőik, próbálják ki. A gyerek megfogja a tollat: mintha a pilléké fáját markolná, leírja vele a nevét; marka szorítja a ragyogó tollat, s talán az örömtől szédültek a betűk, hogy szanaszét dőlnek, a „z” szára a szánkó vége, a ,,t” vége jobbra szalad, ki az -utcára, aího‘1 a szál búg, a járdára ejtett szalonna-zsíros papirost felkapja, megkarli-s-tollíj-a véle a kirakat üvegét. Sav-uro egyik lábáról a másikra áll, kisfiát méri, aki úgy érzi: az iskolapadban ül, írnia kell, tehát veti a betűiket, ejteget-i a -számokat. Válla fölött édesanyja nézi a firkát. Savuro lehajol, mosolyog. Fia kezében az ékszer; elveszi, körülnézi, -megforgatja, kifordul, -az ablak felé tartja: hátha keresztül -lehet látni ezen a -tündöklésen? Az autóbuszmegállótól a szélnek nekifeszülve -gya-logdltalk, a csillagok már fényes szemmel készülődték felragyogni. Savuro kabátja jdbb külső zsebében tartotta a tollat, keze mindig rajta -volt, .a króm meleg vdlt. A -gyalogó-tan is kivette, fia, felesége tenyeréhez hajoltak, hadd lássák a kincset.- Ncim ezüst? - kérdezte az asszony. - Szétvág a fénye; lehet, hogy ezüst. Szép ára volt. Savuro fia kezébe adta a tollat; már -megnézte, megmelegítette, szétcsavarta, ösz- szerakta, látta, hogy fia keze -allatt valami ój világot ír a tdl'l, titkos jeleket vet, amelyek örömet csurgatnak az emberibe. Savuro megnyugtatta feleségét; ne legyen izgatott, ne ezüst járjon a fejében, amit netán el lehet adni.- Króm - mondta, és hosszú -nézéssel kísérte a toll mozgását fia tenyerében. - Azt mondta a boltos: a -króm az ezüstnél iis szébb.- Ha tollon van - mondta Savuro kisfia.- Rajzolni is tudsz vele? - Iklérd-ezite apja.- Házat kezdtem rajzolni, de a tebqjét nem rajzoltaim le. Majd otthon.- Majd mindent lerajzolhatsz, amit látsz - imon-dta apta. - Disznóólát is rajzolsz; -nemsokára ös-szeütQk egy ólat, -malacot teszünk bele.- Hogy eladjuk, vasgy ihogy leüljük? - kérdezte Savu-ron-é. - Hús is, zsír is kellene, pénz is kellene. Le-sz minden. Sa-vu-ro munkáiban van, szombaton pénzt tesz az asztalra, utána megfeszített, kifárasztott izmait mosogatja, pihenteti. Öreg Savuro megtörülte csurgós -szem-ét, bólogatott, hümimögött, ejnyézett; a toll szántotta a papirost, ás ezeknek a barázdáknak nem v-olt kezdetük és -n-etn volt végük, 109
