Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Pósfai H. János: Itt jó helyen lesz apánk!
étkezők fogadására felkészítsék az otthon lakóit. Emiatt aztán gyakori a meg nem értés, a szóváltás, az új lakóik rideg fogadtatása. A tisztálkodási lehetőség pár soros magyarázata mindenre választ ad. Van olyan szociális otthon a megyében, ahol 35—38 gondozottra jut egy fürdőkád. A s.-d otthonban egy gondozottra évente 10 forint ára szappan jut, egy másikban 20. A szükséglet szerinti mennyiséget és minőséget egyedül az a.-i szociális otthoniban tudják nyújtani. 4Feladataink tehát nem kiesik. Az idős, magatehetetlen emberek eltartása egyre több gondot okoz. Nemcsak általában, hanem a szociális otthonokon belül is. A feladat kettős: egyrészt javítani Ikell az ottani ellátást, másrészt törekedni arra, hogy szaporodjanak a férőhelyeik, helyet kapjanak a pihenni, élni vágyó öregek. Utaltunk már arra, hogy igen jelentős a különbség a gondozásra szorulóik tahertvisélésiéhan a társadalmi és egyéni vállalás között. Mondhatnánk úgy is: a társadalmi teherviselés egyéni közönyt enged meg. Népi elJeniőtaink mutatták ki az állami teher és az egyéni teher közti különbség kettős okát. Ez pedig: részben magas a díjat nem fizető gondozottak számaránya (45,3 százalék!), másrészt a befizetett díj maximuma is aránytalanul alacsony egyes gondozottak, illetve a fizetésre köteles hozzátartozók jövedelmi viszonyaihoz és az eltartás költségeihez képest. Egy gondozott átlagos eltartási költsége 1969-ben 16 ezer 610 forint volt, maximális gondozási díj fizetése esetén ebből megtérül az államnak 5400, illetve 4800 forint. A jövedelemhez viszonyított magasabb hozzájárulásra egyébként van már példa. M. I., volt nameskeresztúni lakos, T. A. volt vasvári Iákos 700—700 forint hozzájárulást fizet, mert nyugdíjuk havonta jóval meghaladja az átlagot. G. T.-né volt kőszegi lakos példája ugyancsak ide illő. Beutalásaikor 30 ezer forint megtakarított pénzt ajánlott fel a szociális otthoninak. (Nevezett további gondozási díjat nem fizet.) A vizsgálat sajnos olyan példával nem találkozott, hogy a hozzátartozó ajánlott volna fel magasabb térítési díjat valamelyik intézménynek. Arra inkább, hogy az időközben megemelt nyugdíj tudomásulvételekor megvonták a csekélyke hozzájárulást is a gyerekek. Mondván: hozzátartozójuk megemelt nyugdíja most már fedezi az eltartási költségeket. A megoldás első lépcsője lehetne, ha intézményesen felemelnék a viszonylag könnyen kifizethető gondozási díjat. A 450 forint személyenkénti hozzájárulás megközelítően sem fedezi a költségeket, másrészt, ezért az összegért bárki lemond a gondviselésről. (Főleg, ha tölbb testvér adja össze a gondozási díjat apjuk vagy anyjuk után!) A legtöbb elaggott rendelkezik is ehhez (hasonló, vagy tennél nagyobb jövedelemmel, nyugdíjjal, vagy járulékkal. Ilyen esetben az eltartásra kötelesek egészen megszabadulnak a gondozás terhétől. A gondozásra szorulók jelentős része falusi ember, tsz-járulélkos. Kívánatos volna tehát, hogy a viszonylag erős, vagy a már megerősödött termelőszövetkezetek ilyen értelmű áldozatot is vállaljanak. Nagyobb községékben létrehozhatnának napközi otthonokat az idős emberek számára. Meleg ételt, fűtött helyiséget nyújthatnának nekik. Távolabbi, de nem kivitelezhetetlen megoldás: töíbb tsz közösen alapítson szociális otthont. Erre az illetékes -minisztérium nemrégen rendeletet hozott, hatóságilag engedélyezett tehát állami szervek számára is szociális otthon alapítása. Termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, üzemék, intézmények tarthatnak fenn saját erőből szociális otthonókat.
