Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Dávid József: Áradat
Az enyém (lett. Néha csak úgy, hogy üldögéltünk a partiján, vagy sima tükrén lapos kavicsokat plattyingattuák. Máskor halásztunk, lovat fürösztöttünk. Óh micsoda isteni torna: árral szemben úsztatni a lovat. Jancsi combolta de én sem engedtem .. . Aztán később a sihederk ónban, amikor holdfényes nyári estén a cséplőgép porától szabadulva, jöttek a süldő jányok, s mi a túlsó part rekettye bokraiból lestük meztelen fürdőzéjsü- Iket.. . A folyó, az élő víz kiapadhatatlan forrása volt ezernyi gyerekes, majd kamaszos kedvteléseinknek. De minden évben legalább egyszer félelmetes is lett, gonosz és őrült. Riadtan lestük tajtékos dühét, amely elöntötte a rétéket, betört a házakba, s hátára kapott mindent, amit az útjában talált. Aztán amikor kitombolta magát, visszahúzódott a medrébe, 3 újra a régi lett. Iszapos útját lemosták a záporok, 3 a házakba mart nyomait betapasztották az emberek. A folyóval együtt zajlott tovább az élet. Mert a folyótól nem lehet elválni. Folyók, élő vizek mellett él az emberiség túlnyomó többsége, és azt hiszem, az sem véletlen, hogy a világ nagy metropolisai is - nagyobbrészt — -folyó mentén épültek, nőttek naggyá, az évenként mcg-megújuló, s időnként a szabályozások ellenére is katasztrofális méreteket öltő árvizek ellenére. A folyók mentségére még sok mindent fel tudnék sorolni — a hajózástól kezdve az öntözésen át az energiatermelésig —, de ezernyi jóságukat csendes, normális napjaikon — évezredek óta — mindenki természetesnek veszi, akárcsak a levegőt vagy a napfényt. Mentsük, ami menthető .. . Korunk tömegkommunikációs eszközeinek segítségével — de -elsősorban a tv képernyőin — lakásainkba -is beloccsantak a Szamosiháton tomboló áradat hullámai, s a katasztrófa első napjaiban -szinte az egész ország lakossága félrevert harangok zúgásába dermedt. Tudósítóként az elsők között siettem én is a színhelyre. Egy kicsit haza is, mert Szabolcs-Szattm-árt, szűkehb hazám szomszédos megyéjét eléggé ismerem, tájait keresz- tül-kasul jártam. Jó komáim, katona cimboráim -is élnek ezen a vidéken. így amikor Tokajnál vonatom átrdbcgoüt a Tisza-hídon, s az az ismert kép tárult szemem elé, amit gyermekkoromban, -majd minden tavasszal láttam volt: a Zempléni hegysor lábai alatt kanyargó Bodrog eggyé vált a Tiszával már valahol iont Tiszabercelnél, s tengerré változtatta a Bodrogközt. Akkor még nem tudtam, csak két nap múlva — amikor helikopterről néztem végig a tengernyi vizet —, hogy tetőzéskor, ha például Sárospatakról elindul! egy kisebb merülésű hajó toromyiránt, eljuthatott volna a Romániában levő Nagykárolyig. A távolság így toronyiránt is van vagy 150 kilométer. Rakamaz után persze már hiába lestünk ki úti-társaimmal együtt az előbbi látványtól valami hátiborzoogós rémülettel a tájra. A lanlkás dombokon gabonatáblák szűkültek, haragoszöld kukorica-, burgonya- és napraforgó-vetések váltották egymást. Köziben egy-egy almáskert, ákác- és jegenyefákkal körültüzdelt tanya (itt bokor) mellett is elrobogott a vonatom, mígnem Nyíregyházára értem. A vasútállomáson nincs különösebb jele a rendkívüli állapotnak. A város felőli •oldalon ugyanúgy ácsorog néhány konflis még, mint harminc évvel ezelőtt. Ha ráárő- sebb időm lenne, egy ilyen alkalmatossággal vitetném be magam Krúdy szülővárosába, de most rohannom kell. Szerencsére taxii is akad. A bérkocsis az első ember, akiinek feltehettem a kérdést:- Mi a helyzet? s 10
