Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 6. szám - Tornyai Farkas: A pályva (elbeszélés)

„Érted már, miért oilbálfcalalk, Bársonyszemű?” A szégyenkezésedet sohsem értettem. Csak neim az bántott, hogy annyira egyformák az örömeink?

Ilyen estéken azt kérném tőled, Asszonyom, a pányvámat add vissza. Azt a hatágú kenderkötelet. Sokszor lázadtam ellene, pedig ő volt a jótevőim. Ö fűzött engem a dorongfalú ól jászlához, amelyből szénát, áztatott darát és néha sót falatoztam. Az a köldökzsinór vitt ki az árokpartra, ahol a reggeli harmat idején és a délután árnyékaiban füvet, ökörfarkkórót és néha friss akácsarjaikat csipegethettem. Ö vezetett a vályúhoz, ha megszomj aztam, bóklászni engedett tyúkok és disznók között, s ő engedett el csikósszomű uramhoz a 'harmadik utcáiba, amikor a szerelem ideje eljött.

Köztem és közied, Asszonyom — .pedig hogy gyűlöltelek érte néha — az a bőrszíjban végződő pányva volt a leghívebb kötelék. Hányszor éreztem — ne haragudj! - te vagy az ón legsóvára'bb gidám. Kijöttél hozzám sajtáraddal, vártam, hogy sikamlós ujjakkal emlőmre könnyéhbedést hozz, de a kezed gyakran elfeledte a nagy, nyugodt húzásokat. Cibáltad emlőmet, mintha haragudnál, ,s amikor ijedten rád -néztem, szarvamba markoltál, arcod elé húztad a fejem és szimatolva megcsókoltad. Ma már tudom, szerettél engem, s azt is, hogy nem eléggé.

Sokáig nem értettem, mért adtad .pányvámat a vadász kezébe. Az autóban, ahová betuszkoltak, egy fiatalabb zöldruhás várakozott. Azt mondta, amikor meglátott: „Szegény dög”. A te vadászod, Asszonyom, vihogott erre: „A pezsgőgyáros meg lesz elégedve. Még ilyen nyerges 'muflonkost, mint ez a fejős kecske, nem szült a hegy.”

Nyugtalanított a vihogás meg a pálinkaszag. A fiatal zöldruhás mindig megtörülte az üveg száját, valahányszor ivott, a te (bakod, Asszonyom, sohsem. A fiatalt bánthatta ez, mert amikor a másik rövidke időre kiszállt, sietve letörölte az üveg száját és bosszúsan ivott. Amikor amaz gomholkozva visszatért, azt mondta, a háziorvos egy hülye. Korán lefeküdt, hogy a hajnali imuflonles idejére friss legyen. Megint vihogott. Fogta az üveget, de .mielőtt ivott volna, gyanakodva nézegette. A fiatalabb erre sietve megjegyezte, hogy ő már nem kér. Az éjszaka folyamán még néki is lesz egy kecskeügye. A te vadászod, Asszonyom, meghökkent a fiatal zöldruhás bejelentésére. Féltékeny lett talán, hogy valamiből kihagyták? És ekkor először, mielőtt átadta volna, megtörülte az üveg nyakát.

Bevallom néked, Asszonyom, féltem. A legszívesebben nekiugrottam volna az ablaknak, de még csak erőtlen kísérletet sem telhettem a menekülésre. Zöldruhásod, még az utazás kezdetén, szorosan mellső és hátsó lábaimra burkolta a pányvát. Ekkor értettem meg, hogy ami szabadságunkban köldökzsinór, rabságunkban bilincsünk lehet. De ezt mintha már .mondtam volna. Ne haragudj! Ha eszembe jutnak ezek a dolgok, olykor még ma is zavart leszek, pedig egyébre sincs már gondom, mint fent maradni a falon.

Minidig büszke voltam a szarvamra. Még nálad is szerencsésebbnek véltem magam. Nőstényemilős a hím homlokdíszeivel! Valljuk be, Asszonyom, ritkán adatik meg, hogy a nősténynek öklelő fegyvere legyen. Szarvam és iszafcállam okozták vesztemet. Mire a vadászkastélyhoz értünk, sorsomat Illetően nem lehettem nagyon bizakodó. Koronájukkal a földnek, koponyájulklkal a falnak támasztva hatalmas szarvas agancsokat láttam a vadászház körül. Balgaságomban azt nem értettem, hogy a fejék, amit pontosan úgy készítenek majd ki, mint ezeket, pillanatnyilag még a .homlokomat díszíti. Nem múlik el azonban fél nap sem, levágják fejemről, kiikapargatják belőle agyvelőmet, s addig főzik lobogó, forró víziben, amíg hibátlan fehér lesz, mint a valódi trófeák.

Nem untatlak már sokáig, Asszonyom. Mielőtt azonban végére érnék a történetnek, ami .egyben az én utolsó életórákn története is, egy felháborító csúfságot még, mi velem esett, el kell mondanom. Vadászod, mielőtt nyugovóra tért volna, szennyesszür501