Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 1. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Maros Dénes: Kószálás ipari partokon. Szeged-Algyő kútjai

54— 5 5 százalékra, 1980-ig 60-61 százalékra nő. Tehát abszolút többséget ér öl. Ezzel egyidejűleg a magyarországi energiastrúktúra válik korszerűvé. A program feltétele természetesen az, hogy elegendő szénhidrogénhez jusson az ország. Mennyit ad a szükségletekhez Szeged-Algyő? Már 1970-ben részleges üzembehelyezéssel 890 ezer tonna kőolajat és 330 millió köbméter földgázt, a beruházás 1976. évi befejezésével pedig évi 1 millió tonna kőolajat, 2 milliárd köbméter földgázt, 157 ezer tonna PB-t, izobutánt és izopentánt, 140 ezer tonna gazolint. (Az arányok érzékeltetésére: a Dunai Kőolajipari Vállalat kisebbik desztillációs üzemének névleges kapacitása évi egy millió tonna, ennél azonban több kőolajat dolgoz fel, a nagyöbbik üzem kétmillió tonnás desztillációs üzemként ismert a szakemberek körében. És a DKV beruházásának még csak az első szakasza fejeződött be. Ha Szeged-Algyő jelentőségét hangsúlyozzuk is, ne essünk tévedésbe - a ihazai szénhidrogén-szükséglet tetemes hányada a Szovjetunióból származik.)

Nem akarom adatokkal terhelni a szíves olvasót. Azt íbiszem, a szeged-algyői beruházás anyagi vonatkozásával vagyok adós. A várható gazdasági mérleg legfőbb adatai így alakulnak: a kutatási és beruházási költség együtt 11 milliárd forint, a termelés vissza nem térülő költségei elérik a 8 milliárd forintot. A termékek értékesítéséből származó bruttó (bevétel 49,5 milliárd forint; röpke pillantás az összegekre, és előttünk a várható bruttó népgazdasági eredmény - 30,5 milliárd forint.

Bevallom a számok és a milliárdos 'összegek tömkelegében járatlanságom okán el-elvesztam, de hozzáértők óva intettek, átböngészésük nélkül ne vágjak neki az útnak. Az úttól pedig érzékelhető élményeket vártam, azokat kívánom közreadni.- A beruházás központja - mutatja Z.

Betonút vezet a barakkszerű irodákhoz. Közben elhaladunk a hírhedett 168-as kút mellett. Fagyott, repedezett iszap keríti körül. Szelíd, csendes fémdarabok, néhány ember matat a közelükben. Hozzájuk lépek:- Jónapot! - köszönök.- Jó szerencsét! - a válasz. - Ne féljen, nem bántja!- Nem félek.- Tudja, ki ez? - így a kútról.- A 168-as. Láttam a tévében akkoriban.- A tévében...

Ettől az egy mondattól számukra idegen lettem. És mindenki idegenné vált volna, akinek ninos esélye a veszélyre. Arra az irgalmatlan eshetőségre, hogy egyszer, kétszer, ki tudja, hányszor, szembe kell szállnia az elemeik kegyetlenjével, a tűzzel. Az olajon úszó, a levegőben lobogó lánggal, amiről én csak annyit tudok, hogy meleget ád, s hogy (bevilágította ezt a szelíd tájat- Csak ennyit tudok, mert némely pontján a világnak a tudás egyenlő a tapasztalattal. így hát jó szerencsét kívánnak az érkezőnek.- Nézze csak fiatalember azt a karácsonyfát!

A karácsonyfát mindenki találó elnevezésnek tartja, én furcsállom. Feltárt kút megjelölésére szolgál, nem más, mint beton ágyból felmeredő csőkereszt, elzárókkal, tömítésekkel ékesen.- Mit vél róla?

Megvonom a váliam. Koraősszel is jártam ezen a vidéken, és akkor roppant rácsodálkoztam arra a kettősségre, ami, gondolom, egy ideig jellemző lesz itt. A karácsonyfától talán tíz lépésnyire kukoricaszárat borzolt a szél. Tíz lépésnyire! A betonteknőben összegyűlt esővíz, körülötte száraz fű, gaz, a vízbe béka ugrott, mély csobbanást keltve. Mintha a természet magába kívánná olvasztani az idegen testet, élettel vette körül, és a kukoricás is azt sugallta, nem történt semmi, maradt min44